Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
műtrágyák és nemesített vetőmagvakkal szemléltető kísérleteket végez, a gazdák részére vetőmagvakat közvetít. Követeljük a vetőmag-nemesítés nagyfokú állami támogatását és a nemesített vetőmagvak beszerzéséhez megfelelő állami hozzájárulást, a nemesített vetőmagvak és műtrágyák kedvezményes vasúti szállítását. 3. Az állattenyésztést, mely az utóbbi időben nagy visszaesést mutat, állattenyésztő egyesületek, tejszövetkezetek és tejelést ellenőrző egyesületek létesítése, tenyészállatok közvetítése és kiállítások, díjazások rendezése által fogja a szakosztály a kívánt színvonalra emelni. Követeljük a községi apaállatok beszerzéséhez a megfelelő állami támogatást s az állattenyésztés fejlesztését célzó hatósági ténykedéseknél (mint pl. a tenyészapaállat vizsgálatok stb.) a gyakorlati gazdák bevonását. Követeljük községi legelőknek állami támogatással való létesítését, ahol nincs elegendő legelő, a meglévőknek kibővítését, az eredményes növendékállat-nevelés céljaira legalább járásonkint ménesek és szűzgulyák létesítését, amelyeknek szakszerű gondozása és irányítása a gazdák érdekképviseleti szerveinek a kezében legyen. Ily közlegelők létesítéséről az állami költségvetés keretében kell gondoskodni. 4. Szövetkezeti ügyek. A szakosztály a gazdák kívánságainak és céljainak megfelelvén, hitel-, termelő-, beszerző- és értékesítőszövetkezeteket létesít, vagy ilyen szövetkezetek létesítését kezdeményezi. A szövetkezeti szabadság érdekében követeljük a 210. számú szövetkezeti törvény revízióját s a pozsonyi központi szövetkezet (Ústredné Družstvo) egyeduralmának megszüntetését. Követeljük a szövetkezetek részére azt a szabadságot, hogy tetszésük szerint csatlakozhassanak bármely általuk választott vagy létesített központhoz. 5. Földbirtokreform. A Magyar Nemzeti Párt a földbirtokreform szükségességének álláspontján áll, követeljük a földbirtokreformot úgy, hogy tisztességes áron minden földmívelő olcsó hitel segítségével földhöz juthasson, a kisgazdabirtokok kiegészítése és rendezése lehetővé tétessék, hogy azokon okszerű gazdálkodást lehessen folytatni. Mezőgazdasági munkások részére a saját ház és telek szerzése mozdítassék elő. A földreform útján szerzett föld biztos tulajdon legyen, azaz írattassék az átvétel után azonnal az új tulajdonos nevére, a vételárból fennmaradó tartozás bekebelezendő. A földdel való üzérkedés megakadályozandó! A sokat termelő intensiven kezelt nagy- és középbirtokok, melyek számos munkáscsalád megélhetését biztosítják, a kisajátítás alól mentesíttessenek. Magyarlakta vidéken csak magyarok kaphassanak földet. Az igények kielégítése után fennmaradó rész a tulajdonosnak meghagyandó, a telepítés és maradékbirtokok létesítése megszüntetendő. Követeljük a földhivatal haladéktalan feloszlatását s az eddig végrehajtott földreform revízióját. A telepítések és maradékbirtokok az ország belbékéje érdekében liquidálandók. A földhivatal helyett külön e célra szervezett független bíróság és a mezőgazdaság autonóm érdekképviseletei intézzék a földreform ügyét. 6 6. A szorosabb érdekvédelem. 113