Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
vák kormánnyal bizonyos tárgyalásokat folytasson, ami a két országnak baráti kapcsolatait szorosabbra fűzni volna hivatva. Nagyon természetes, hogy a magyar kormány ilyen tárgyalásokba csak akkor mehet bele, ha előre ismeri a szlovák kormány ilyen irányú álláspontját, jobban mondva, ha nagy vonásokban rajtam keresztül privátin megüzenné Tiso, hogy mit akar tenni az ottani magyarság helyzetének javítására, és hogy abból, amit akar tenni, mennyit és mit tud betartani. Ezzel kapcsolatban megmondtam neki, hogy a magyar kormánynak azon kijelentései, mely szerint Szlovákiával szemben nincsenek tervei, teljes mértékben komolyan veendők és így nyugodt lehet a szlovák kormány, hogy minden olyan hír, mely szerint Magyarország aspirálna Szlovákia egyes részeire, nem más, mint rosszakaratú koholmány. Tiso miniszterelnök nagyjából a következőket válaszolta: Közléseit köszönöm, különösen annak utolsó része nagymértékben megnyugtat, mert ugyanilyen értelemben informált Dr. Spišiak követ is, aki különben állandóan figyelmeztet engem arra, hogy Magyarországon nincs kedvezőtlen légkör velünk szemben. Most, hogy Maga ezt megerősíti nekem, csak könnyíteni fogja az én helyzetemet, ki mindig őszintén akartam Magyarországgal baráti kapcsolatokat fenntartani. Lehet, hogy ha én valamivel ügyesebb lettem volna, akkor ma a magyar-szlovák viszony jobb volna, mint amilyen. Ha én Komáromban nem hagyom magam részint a csehektől, részint másoktól félrevezettetni, úgy, meg vagyok győződve, hogy arbitrázsra sosem került volna a sor. De hát az én helyzetem ott, mint kétnapos miniszterelnöknek, nagyon nehéz volt, mert hisz jószántából senki sem ad le nagyobb területeket, mint amit éppen muszáj, és Magának fölösleges mondanom azt, hogy német részről voltak ígéreteink, melyekre építettem, és amelyek úgy szóltak, hogy Kassa, Munkács és Ungvár a köztársaság határain belül maradnak. Ha sejtettem volna azt, hogy ezen ígéretet a magyar kormány diplomáciai közbenjárása megmásítja, nem mentem volna el Komáromból, hanem ott megegyeztem volna az átadandó területeket illetően, és ugyanakkor talán már gazdasági, kulturális és politikai megállapodásokat köthettünk volna. Itt hibáztam tehát én el a dolgot. A magyar kormány, illetve annak közegei ott hibázták el, amikor a visszacsatolás után a szlovák néppel nem úgy bántak, mint ahogy azt Horthy kormányzó Kassán kilátásba helyezte. Nem állítom, hogy kormányintézkedésre történtek atrocitások, de hogy azok megtörténtek, az tény, aminek folytán a szlovák közvélemény annyira a magyarok ellen fordult, hogyha én bizonyos közeledést kezdeményeztem volna, úgy helyzetem tarthatatlanná vált volna. De most ne keressük az elmúlt hibákat, hanem próbáljunk egy lépéssel előbbre jutni. Március óta teljesen önállóak vagyunk, de cselekvéseinkben nem vagyunk teljesen önállóak, mert hisz Németország védelmét elfogadtuk. Ez a tény bizonyos megkötöttséget jelent, különösen külpolitikai vonatkozásokban. A magyar kormány a német birodalmi kormánnyal tudtom szerint nagyon jóban van és ezért talán nem volna a németeknek kifogása az ellen, ha mi Magyarországgal szorosabb nexusba kerülnénk. El tudom képzelni, hogy ez ellen Karmasin mindent elkövetne, de végtére ha a magyar kormány a szlovák kormánnyal csöndben megegyezik és ettől az egyezségtől nem hajlandó elállni, akkor ezt Berlin tudomásul fogja venni, mert ez a közelebb jutásunk nem akar Berlin ellen irányulni. Ha pedig Berlin ezt tudomásul veszi, akkor nekem módomban van Karmasint féken tartani. Magam részéről a szlovákiai magyarság jogait szívesen felfokoznám a maximumra, tehát körülbelül arra a mértékre, amit most a németek élveznek. Természetesen, mint egy lényegesen kisebb ország nem én lehetek a kezdeményező, hanem tulajdonképpen Magyarországnak mint erősebbnek kellene az iniciatívát átvenni. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarország ezt nem fogja meg86
