Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Engedje meg Nagyméltóságod, hogy az alábbi ügyben teljes nyíltsággal fordulhassak Nagyméltóságodhoz. Kezembe jutott a nagyszombati apostoli adminisztratúra folyó évi január 24-én 260/44. sz. alatt kelt körrendeleté, amelynek tárgya: idegen nyelvű feliratok és idegen államok jelvényeinek a templomból való eltávolítása. Bizonyára igazat fog adni nekem Nagyméltóságod, ha a belügyminisztériumnak múlt év nyarán hasonló szellemben tett közismert rendelete után nem kételkedhettem abban, hogy ez a körrendelet is elsősorban a magyar feliratok és jelvények ellen irányul. Alig hihető ugyanis, hogy a latint tekintené az Egyház bármely közege idegen nyelvnek, más nyelvet pedig nem tudok, amely ellen eddig szlovák részről bármilyen animozitás nyilatkozott volna meg. Engem mint magyart ez természetesen különösen fájdalmasan érint. Az én Egyházam, amelynek feltétlenül engedelmes és hű fia vagyok, tehát szintén belesodródik olyan ellentétekbe, amelyek erélyes kiirtásának elmulasztása még polgári hatóság részéről is olyan hiba, amely a legsúlyosabb bírálatot vívja ki. Hogy nem magam gondolkozom így, azt igazolhatom egyházi férfiak magatartásával, akik a járási hivataloknak a magyar szobrok stb. eltávolítására vonatkozó felhívását semmibe sem vették, mert előbbre valónak látták az Egyház felfogását és érdekét, mint múló politikai szenvedélyekből eredő gyűlölködésnek kielégítését. Mind ez ideig bíztam abban és velem együtt százezer magyar, hogy a nagyméltóságú püspöki kar majd módot talál ennek a sérelemnek orvoslására, sajnos azonban éppen az ellenkezője történt, mert a legutolsó püspöki értekezlet határozata megdöntötte minden reményünket. A magyar ember fájdalma most már a katolikus hívő fájdalmával egyesül, mert az újabb rendelkezést lelkiismeretemmel össze nem egyeztethetőnek kell mondanom és így nem azonosíthatom magam a püspöki kar felfogásával, bármily nehezemre essék is ez. Én mindenkor úgy tanultam és tudtam, hogy a katolikus Egyház fő jellemzői az univerzalitás és szupranacionalizmus. Ahogy nem sajátíthat ki egy nemzet vagy egy közösség a maga részére egy templomot, úgy nem zárhat ki az Egyház sem semmilyen katolikus egyént, nemzetet stb. sem templomaiból, sem szentségeiből stb. A katolikus templom kapui tárva vannak minden hívő előtt, akármilyen nemzet fia legyen is az, és a katolikus templomokban bármely nyelven lehet és szabad dicsérni az Urat, akár szóval, akár dallal, akár felirattal, vagy ez egyházi előírásoknak megfelelő jelvényekkel. Ez felel meg az univerzalitásnak és szupranacionalizmusnak. Bármely katolikus templomban - akárhol legyen is az a világon - éppen ezért otthon érzi magát minden katolikus, aki oda kerül. Hogy a szenteket sem lehet nemzeti kataszter szerint felosztani, hanem mindegyik egyformán a katolikus egyház szentje, ez éppoly kétségtelenül folyik az előbb említett két alapelvből. Bevallom, hogy végtelenül nyugtalanít engem ez az újabb rendelkezés, és nagyon kérem Nagyméltóságodat, hogy annak revideálását bölcs mérlegelésének tárgyává tenni méltóztassék. Imáimban is majd azért esedezem az Egek Urához, hogy ezt az Egyházra is ártalmas döntést kedvező megoldáshoz juttassa. A mai időkben, amikor megrendült lélekkel halljuk azokat a megpróbáltatásokat, amelyeknek a Szent Atya óráról órára ki van téve, amikor szorongva remegünk az Örök Város sorsáért, és amikor könnyeket ontunk a Monte Cassinón elpusztult szentéletű bencés apátokért, sajog a szívünk, ha látnunk kell a katolikus családban mesterségesen felidézett 230
