Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

dákomat, hogy nem szónokolni akarok, és nem kívánok a sajtó hasábjain szenzációs alcí­mekkel nagy beszédeket látni, melyek panaszainkat feltárnák, hanem szeretném azt, hogy ezen eljárások elleni szinte néma tiltakozásomat a belügyminiszter úr megszívlelné, és oda­hatna, hogy ezek a vegzatúrák, amelyek a magyarságot sértik és ezek az anomáliák meg­szűnjenek. Remélem és bízom abban, hogy ez be is fog következni, mert őszintén és mélyen sajnálnám azt, ha reményeim füstbemenése által kényszerítve volnék arra, hogy összpanaszainkat egyszer megint idehozzam. A háború ötödik évébe léptünk, egyikünk sem tudja azt, mit hoz a holnap. Fogadhatatlan tény, hogy ezen a földön ezer éve egymás mellett éltünk. A történelem folya­mán voltak jó és boldog korszakok, de voltak katasztrófák is, melyek egyaránt sújtották az ország lakosságát tekintet nélkül arra, milyen nemzetiséghez tartozott. Aki nyitott szemmel jár, az tudja, hogy ma Európa hány országában élik a különböző nemzetek a legnagyobb katasztrófák korszakát. Akik ma itt együtt vagyunk ebben a Képviselőházban, egyikünk sem tudja azt, hogy a sors könyvében mi áll és mi vár számunkra. Egyet ellenben pozitíve tudok. Mi, akik ebben a Képviselőházban vagyunk, kivétel nélkül keresztények vagyunk, és azt hiszem, hogy a nagy többség komolyan istenfélő. Kérem tehát önöket, és elsősorban a kormány erre hivatott tagjait, inauguráljanak itt egy olyan politikai légkört, mely megelége­detté fogja tenni az ország összlakosságát. Ha ezt a kormány meg tudja valósítani, mérhe­tetlen nagy szolgálatot tesz nemcsak hazájának, hanem a jelenleg nagyon is veszélyezte­tett általános európai civilizációnak. Felfogásom, és azt hiszem, hogy itt mindenki egyetért velem a következőkben: a magánéletben, de a politikai vonalvezetésben olyan életet éljünk és olyan magatartás tanúsítsunk, hogy méltóak legyünk arra, hogy az Isten országunkat és a benne élő nemzeteket a háború borzalmaitól és szenvedéseitől megkímélje. Magyar nyelvű gépirat Strojopis v maďarčine Typescript in Hungarian Spoločná Česko-Slovenská digitálna parlamentná knižnica. Snem Slovenskej republiky, 1943. Tesnopisecká správa o 126. zasadnutí snemu Slovenskej republiky v Bratislave v stredu 22. decembra 1943. str. 56-57. 228

Next

/
Oldalképek
Tartalom