Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

6/ Az iskolaügyi minisztérium megtiltotta azon iskolakönyvek használatát, amelyek 1939. március 14. előtt lettek jóváhagyva. Ennek következtében egy magyar iskolakönyvet sem lehet használni. Kiadattam ugyan két könyvet az elemi iskolai használatra, azonban továb­biak kiadása pénzügyi okokból lehetetlen, és ezért kívánatos volna, hogy a könyveket az állam adja ki, avagy azok kiadásához tetemesen hozzájáruljon. 7/ Az ismert egyes Keleten lakó ifjúsági tagok ellen vezetett büntetőeljárás következtében az egyetem is fegyelmi eljárást tett ezen büntetőügybe belekevert főiskolai hallgatók ellen folyamatba. Ezen fegyelmi eljárás befejezéséig az érintett egyetemi hallgatók vizsgáikat le nem tehetik. Tisztelettel kérem igen tisztelt Miniszter Urat - mint a miniszterelnök úr helyettesét -, hogy ezekben az ügyekben is szíveskedjék kiadni a megfelelő utasításokat és rendelkezéseket. III. Kulturális kérdések. 1/ Ismeretes mélyen tisztelt Miniszter Úr előtt az a körülmény, hogy a SzMKE alapszabályai jóvá lettek hagyva. Az utóbbi időben azonban minden kulturális rendezés, úgy színdarabok előadása, mint kultúrelőadások, koncertek, kiállítások, rádióelőadások - az egész rádióküldés stb. lehe­tetlenné lettek téve azzal, hogy ezek a SzMKE alapszabályaival biztosított rendezések az adminisztratív hatóságok részéről engedélyezve nem lettek. Ugyanez vonatkozik a többi kulturális, társadalmi és sportegyesületekre is, amelyeknek rendezései ugyancsak a fenti módon lesznek lehetetlenné téve. Szíveskedjék igen tisztelt Miniszter Úr egy általános rendelkezést kiadni, amellyel ezek a bajok meg lesznek szüntetve és általában lehetővé lesz téve a kulturális rendezések meg­tartása. 2/ Egyes tagjaink rádióvevője még most is le van foglalva, illetve le van plombáivá. Szíveskedjék kiadni általános rendelkezést ezen kérdés rendezésére, tehát a rádiókészü­lékek visszaadására és a plombálás megszüntetésére legalább oly módon, hogy a buda­pesti küldőre is történhessék a leplombálás. 3/ A könyvek cenzúrája oly módon történik, hogy a könyvek kiadása teljesen lehetetlenné lesz téve. Szíveskedjék a cenzúrát utasítani, hogy a megfelelő változás megtörténjen. 4/ Az eperjesi kaszinó esete mélyen tisztelt Miniszter Úr előtt ismeretes. A kaszinó helyisé­geit még az 1940. év folyamán lepecsételték és a vezetőséget felfüggesztették. Ennek a kérdésnek a rendezését a berendezés kiadásával gondolom rendezni, ez azonban még meg nem történt. IV. Általános kérdések. 1/ A városi vállalatok alkalmazottai még az 1939. év folyamán el lettek bocsátva állásuk­ból, mert nem volt állampolgárságuk. 2/ Ugyanez a sors érte a városi Villamosművek Rt. alkalmazottait, akik szintén állampolgár­ságuk rendezetlensége miatt lettek elbocsátva a rendőr-igazgatóság rendelkezése alapján. Ez ellen a rendelkezés ellen fellebbezés lett beadva, amelyet a belügyminisztérium eluta­sított, de a legfelső közigazgatási bíróság a beadott panasz következtében a minisztérium határozatát megsemmisítette, és azt további eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Tisztelettel kérem mélyen tisztelt Miniszter Urat, szíveskedjék mindkét esetben utasíta­ni a központi munkahivatalt, hogy engedélyezze és tegye lehetővé ezen alkalmazottak visz­­szavételét. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom