Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
mát, de másfelől tekintettel vannak a zsidók oly egyes kategóriáira is, melyeknek itteni további működésére Szlovákiának, legalább egyelőre, valamilyen okból még szüksége van. A kát. egyház befolyásának tulajdonítható továbbá a parlamentnek a törvény megszavazása alkalmával hozott külön határozata is, amelyben felszólítja a kormányt, gondoskodjék arról, hogy a megkeresztelt zsidókat a többi zsidóktól elkülönítsék, s vallási életük és valláserkölcsi nevelésük biztosításáról gondoskodjanak. Ez a határozat egyébként csupán akadémikus értékű, s nem egyéb önámításnál, mert a kitelepített zsidók elvesztik szlovák állampolgárságukat s amint az ország területét elhagyják, új lakóhelyükön már nem a szlovák kormány, hanem a német hatóságok rendelkeznek felettük. Az pedig, hogy német részről hajtsák végre a szlovák parlamentnek a kikeresztelkedett zsidók vallási oktatására vonatkozó határozatát, legalábbis kérdéses. De általában véve is, a törvénynek mentesítő rendelkezései, legalább nagy részben, inkább csak a külvilágnak szólnak, a szó után köpönyeg jellegével bírnak, mert a törvény, visszaható hatállyal sem lévén felruházva, nem vonatkozik a már kitelepített 30.000-nél több zsidóra, tehát a szlovákiai összzsidóság több mint egy harmadára, akik közt számosán vannak olyanok, akik a 2. §. 3. és 8. pontjának hatálya alá estek volna. A még itt lévő, a kitelepítésre nem kerülő zsidóság (számuk hozzávetőleg 8-9000 személyre lesz tehető) vagyoni helyzetén sem sokat segít a törvény enyhítő rendelkezése, mert a zsidók az 1942. május 25-ig elvett ingóságaik visszatérítését bírói úton nem érvényesíthetik, nem bírói úton pedig még kevésbé. A Hlinka Gárda pedig a rendelkezésére álló hat hét alatt gondoskodott arról, hogy minél több zsidónak minél több ingóságát vegye el. Mint megbízható szlovák helyről értesülök, Tiso elnök még ezt az enyhített zsidótörvényt sem hajlandó szentesíteni, úgyhogy ez a törvény nemcsak alkotmánytörvény, hanem egyben alkotmánymódosító törvény is, mert életbe lép az elnök aláírása és szentesítése nélkül. Végül van szerencsém megjegyezni, hogy a Magyar Párt vezére és parlamenti képviselője a zsidótörvényt nem szavazta meg. Erre vonatkozó álláspontját, érthető okokból, nem a parlament színe előtt fejtette ki, hanem azt az ülés megkezdése előtt a képviselőház elnökének indokolta meg. Erről szóló jelentését van szerencsém mellékelten felterjeszteni. A „Gardista” f. hó 17-i számában ironikus hangon emlékezik meg arról, hogy Esterházy nem szavazta meg a zsidótörvényt. Esterházy magatartását egyébként nem bel- vagy külpolitikai tüntetésnek minősíti, hanem Esterházy személyes zsidóbarátságának, aki „nem tudna különben mihez kezdeni nagybirtokával, melyet még ma is zsidók kezelnek”. A „Gardista” cikkét „Der Herr Graf stimmte nicht mit” címmel a „Grenzbote” is jónak látta ismertetni. Dr. Kühl s. k. m. kir. követ. 2. sz. melléklet a 84/doI.-1942 számhoz. 1942. május 15-én tárgyalta a szlovák parlament a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot. Az ülés megkezdése előtt felkerestem Dr. Sokol Mártont, a képviselőház elnökét, és a következőket mondottam neki: 205
