Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

országot, és aláírásokat gyűjt egy Bárdossy miniszterelnök úrhoz intézendő memorandumra, amelyben a vezér leváltását követeli. Fentebb már leszögeztük, hogy a szlovákiai magyarság elesettsége és tragikus sorsa miatt Esterházy személye nem vádolható. Ha tehát ezt a tételt - amely színtiszta igazság - elfogadjuk, be kell látnunk azt is, hogy Csákyra is ugyanazok a kérdések megoldása várna, amelyek megoldása - ne kutassuk, mi okból - eddig lehetetlen volt.

Az országban körözött memorandumban a háttérben mozgó Csáky legfőbb vádpontként azt emeli Esterházy ellen, hogy a szlovák kormány által kikézbesített regisztrációs végzést elfogadta és tudomásul vette, és ezzel lemondott (?) a vidéki szervezetekről. Csáky olcsó frázist dob hangulatkeltés céljából a vidéki pártszervezetek felé, és ezt mondja: „a politikai vezér elhagyott benneteket, én mint vidéki ezzel a lépésével nem azonosítom magam, én a vidékkel tartok és szembehelyezem magam Esterházy személyével.”

A memorandumba foglalt hangulatkeltő érvekkel szemben a valóság a következő:

Esterházy elfogadta és tudomásul vette a pártregisztrációt, tiltakozott a jogfosztás ellen azzal, hogy amennyiben a párt vidéki szervezeteit nem engedélyezik, nem kíván élni a pártregisztráció nyújtott formájával. Ezt a ténykörülményt Esterházy a legutóbbi pártvezetőségi ülésen be is jelentette, és tudomására hozta a pártvezetőségi tagoknak, hogy a pártregisztrációs végzés után nyomban tárgyalások indultak meg a vidéki szervezetek elismertetése ügyében. A kormány által kikézbesített pártregisztrációs végzés ugyanis azt mondja, hogy mindenütt, ahol a magyarság számaránya a lakosság számarányának legalább 5%-át teszi ki, ott külön zsupánátusi60 engedéllyel működhetik csak a párt helyi szervezete. Ott, ahol a magyarság számaránya 5%-nál is kisebb, ott külön belügyminisztériumi engedélyre van szükség.

A kérdés megítélésénél ismét le kell szögezni, hogy nyugodt időkben esetleg helye volna az elvi vitáknak, az adott esetben azonban csak a reálpolitikus magyar lelkiismerete szólalhatott meg s az diktálhatta a döntést.

Mert a helyzet a következő: A szlovákiai magyarság és a Magyar Párt problémáit saját erejéből megoldani amúgy sem tudja. E helyzetben vagy bekövetkezik az, amire a szlovákiai magyarság joggal vár, hogy a magyar kormány akár saját erejével és tekintélyének súlyával, akár szövetségeseinek segítségével biztosítani tudja a szlovákiai magyarság jogait és életfeltételeit s ez esetben az egész felfogásbeli különbözőség említésre sem méltó, vagy pedig nem. Mindkét esetben Esterházy döntése volt a helyes. Mert azáltal, hogy a pártregisztrációs végzést elfogadta, kiütötte a szlovák kormány kezéből azt az ütőkártyát, amelyre lépten-nyomon hivatkoztak volna, mégpedig hogy a szlovákiai magyarság visszautasította a pártregisztrációt. Ennek a könnyelmű lépésnek végzetes következményei lehettek volna, különösképp ha figyelembe vesszük, hogy ez a pártregisztráció akkor történt, amikor egész Szlovákiában a legféktelenebbül dühöngött a magyarellenes retorziós politika. Ebben a szenvedélyes hangulatban igen könnyen előfordulhatott volna az, hogy a szlovák kormány arra való hivatkozással, hogy a magyarság politikai vezére visszautasította a felkínált regisztrációt, azonnal hozzálátott volna a Magyar Párt pozsonyi és összes vidéki szervezeteinek feloszlatásához. Lezáratta volna a pártközpontot és a vidéki titkárságokat. Elkobozta volna az irodahelyiségekben található kartotékokat, névsorokat, megfosztotta volna a magyarságot egyetlen képviselői mandátumától azzal az érveléssel, hogy nem léte60 A megyék élén álló ispánokra való utalás.

182