Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
mégis csak előbbre vinnék. Mert mélyen tisztelt Képviselőház, hogyha egy bányavállalatnál máma - mint ahogy tényleg például előfordult - konkrét esetben Kotterbachon, vannak szlovák, német és magyar munkások, és akkor ottan annál a vállalatnál alkalmazott és hosszú évek óta foglalkoztatott 75 magyar bányamunkás csak azért nem kapja meg azt a húszszázalékos drágasági pótlékot, mert nincs szakszervezete, hát akkor, mélyen tisztelt Képviselőház, én azt hiszem, hogy helyén volna az, hogyha a kormány egy tollvonással ezt a szociális sérelmet eliminálná azzal, hogy megengedné a magyar szakszervezetnek létesítését, hogy ezek a munkások abban bent lehessenek. Mélyen tisztelt Képviselőház! Ez volna az egyik kérésem. Másik kérésem meg az, ezt a belügyminiszter úrnak is megmondottam a múltkor és ő megígérte, hogy ilyen irányban megfelelő intézkedéseket is fog tenni, ez pedig vonatkozott arra, hogy bizonyos hatóságok házkutatásokat rendelnek el és kutatnak bizonyos mennyiségű, úgynevezett felhalmozott élelmiszer után. Ez kezdődött, kérem, a zsidóknál, aztán átment a magyarokra, sok esetben kérem szépen, egészen hihetetlenül, drasztikus módon végezték ezeket a házkutatásokat. Erről máma itten beszélni nem akarok, mert a miniszter úrral megállapodtam abban, hogy majd valamiképpen ezek a hibák orvosolva lesznek, de mégis csak azt szeretném kérni: vannak bizonyos kérdések, melyeket nem lehet anélkül keresztülvinni, és nem lehet azokhoz igazodni, míg a kormány részéről bizonyos írásbeli utasítások nem tétetnek meg. Éppúgy, mint ahogy senki azt hiszem közülünk itten máma még nem tudja azt, hogy mikor vét az ellen, hogy árut halmoz, mert nem tudom, hogy egy háztartásban egy fejre hány darab szappant, hány deka cukrot vagy hány deka kávét szabad tartani, azért ki kellene adni tehát egy körrendeletét, amely megállapítaná, hogy egy háztartásban egy fejre mennyi készletet szabad felhalmozni, és aki ez ellen vétene, azt tessék szigorúan megbüntetni. De éppúgy, kérem, nélkülözünk mindennemű utasítást arra vonatkozólag, hogy a kereskedőknél mikor kezdődik az árdrágítás kritériuma, mikor lépi ő túl az eladási árakat - mondjuk - az áru pénzbeli ellenértékét. Igen tisztelt Képviselőház, én egy konkrét esetet fogok felhozni. Egy nyitrai magyar és keresztény könyv- és papírkereskedő eladott luxus levélpapírost. Hát aki luxus levélpapírost akar vásárolni, az fizesse meg. Az árdrágító hivatal megállapította, hogy ezen luxus levélpapíros dobozért 8 koronával többet számított, mint amennyit ez a hivatal jónak tartott volna. S az eredmény az volt, hogy ezt a kereskedőt 100.000 koronára büntették meg. Igen tisztelt Képviselőház, ez a szerencsétlen kereskedő ezt a 100.000 koronát nehezen, de lefizette, és mi történt két héttel rá azért, mert egy összesen 5 korona értékű árut adott el valakinek és azt az árhivatal megállapítása szerint állítólag 1 koronával drágábban adta el, most két hét múlva ismét 100.000 koronára büntették meg, ami egyenlő ennek az embernek teljes anyagi tönkretételével. Igen tisztelt Képviselőház! Az árdrágítókat le kell törni, ez természetes. Az árdrágítók ellen nem lehet elég drasztikusan eljárni, de én kérdem, hogy egy keresztény kereskedőt lehet-e három héten belül kétszer százezer koronára megbüntetni akkor, amikor egyáltalában nem tudja azt, hogy eladás esetén mit lehet neki bizonyos árukért, mondjuk, egyik esetben luxus levélpapírosért, második esetben egy kis doboz tollért - dobozról volt szó - kérnie. Tehát, hogyha az árdrágító ellen akarunk eljárni, nagyon helyes, akkor adjon ki a kormány egy olyan utasítást és egy olyan árszabályzatot, amiből a kereskedő kiokosodtatik és az áru eladási összegét megállapíthatja, mert különben ha ez nem történik meg, egyes kereskedőket egyszerűen kéthetenként száz- és százezer koronákra büntethetnek meg, 142
