Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

kor abban a városban bizonyos nyugtalankodó elemek az éjjeli sötétségben ablakokat kezdtek beverni. Magam voltam az első, ki mikor ennek a zászlónak a fényképét láttam, elítelőleg nyilatkoztam, és leszögeztem azt, hogy ilyen zászló joggal sértheti önérzetében a szlovák nemzetet. Az illető úr, kinek a házában ezt a zászlót megtalálták, hét hétig volt a szlovák állam vendége az illavai koncentrációs táborban, tehát a meggondolatlanságáért megszenvedett és ezzel az ügy tulajdonképpen le is záródott. A másik konkrétum, amit a miniszterelnök úr címemre válaszol, a reciprocitással kapcsolatos. Itt egy pillanatra meg kell állnom. A reciprocitásnak, mint olyannak, az alkotmánytörvénybe való becikkelyezéséről és ennek a szokatlannál tovább menő, mondhatnám káros voltáról kétszer volt alkalmam beszélni. Ezért ezt ismételni fölöslegesnek tartom, mégis újra leszögezem a következőket:

A szlovákiai magyarság nevében március 14. óta alakult mindegyik szlovák kormánynak és az időközben megválasztott első szlovák államfőnek felelősségem teljes tudatában jelentettem ki minden hátsó gondolat nélkül azt, hogy mi magyarok, akik itt élünk, elismerjük a szlovák államot, tudjuk, hogy mint szlovák állampolgárok a szlovák törvényeket betartani kötelességünk, tudjuk, hogy az állammal szemben mik a kötelességeink, ezek szerint akarunk élni és ezek szerint akarunk hozzájárulni ahhoz a munkához, mely biztosítja az ország belső konszolidációját.

Ahányszor ezzel kapcsolatban konkrét magyar sérelemmel jövök elő és ennek orvoslását kérem, a miniszterelnök úrtól kezdve végig minden fórumon az illetékes tényezők ahelyett, hogy orvoslást nyújtanának, előjönnek a reciprocitással. Teljesen tárgyilagosan szeretném az igen tisztelt kormány figyelmét felhívni arra, hogy a reciprocitásnak ily gyakran és legtöbbnyire alap nélkül való hangoztatása, szerintem, veszélyes játék. Nekem jogom van ezt mondani azért, mert amióta politikai téren működöm, mindig őszintén igyekeztem a szlovák-magyar egymás mellett élés útjait egyengetni. Ha ez mostanáig nem sikerült, vagy nem sikerült olyan mértékben, ahogy ezt a politikai realitás diktálja, úgy ez egy pillanatig sem fog elkedvetleníteni és folytatni fogom mindannyiszor ott, ahol kénytelen voltam esetleg abbahagyni, vagy ahol elgáncsoltak. Nézetem szerint a Duna-medencében élő kis nemzeteknek különösen most ebben a háborús légkörben egymásra kell találniuk, hogy függetlenségüket megőrizve biztosítsák a Duna-medencének, vagy ha úgy tetszik, a Kárpátok medencéjének békés életét. (Výkrik: Tak by to malo byť!)

A nemzetiségi kérdésekben soha véka alá nem rejtettem felfogásomat, amely szerint minden nemzetnek vagy nemzetiségnek joga van arra, hogy nemzeti életét maradéktalanul kiélje, még abban az esetben is, hogy ha azt nem élheti saját független államának kereteiben. Ennek természetes következményeként vallom azt az elvet, hogy a magyarországi szlovákoknak meg kell kapniuk mindazt, amihez mint nemzetiségnek Istenadta joguk van. (Potlesk.)

Viszont a magam részéről nem mondhatok itt le semmilyen magyar jogról, különösen akkor nem, mikor ezeket a jogokat a trianoni békeszerződés után alakított csehszlovák köztársaságban nehéz harcok árán vívtuk ki és annak szétesése után átvittük őket az önálló szlovák államba.

Miről van tehát itt egyáltalán szó? A szlovák kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy Magyarországon élő nemzettestvéreinek jogait úgy akarja biztosítani vagy azokat úgy akarja elérni, hogy a reciprocitás elvére helyezkedik. Ezzel szemben legyen szabad tisztelettel kérdeznem, lehet-e praktikus eredményeket elérni a reciprocitás merev hangoztatásával és alkalmazásával? Megmondom egész nyíltan, hogy nézetem szerint nem. Nem lehet a reciprocitással előnyöket elérni, mert a reciprocitás, ha azt csak az egyik fél hangoztatja, végeredményben negatívum. Ha azonban azt a másik fél is magáévá teszi, akkor pozitívummá válhat,

122