Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Istenem, milyen ártalmatlan dolgok ezek, helyenként és időnként vad támadások tárgyai lesznek. Magyar egyesületeink zavartalan működése is mintha szálka volna egyes felelős tényezők szemében, pedig itt is, mint minden más sérelmünk esetében, szerzett jogainkról van szó. Nem akarunk újat, csak meg akarjuk tartani azt, amit áldozatkészséggel, kitartó fáradsággal, szorgalommal, ideális elgondolással alapítottunk és felépítettünk. Országos kulturális és népművelő egyesületünk, a SzMKE április óta nem működhet, a magyar cserkészszövetség és a Gyermekvédő Egyesület alapszabályainak jóváhagyását hiába kérjük és sürgetjük. Mindhárom egyesület távol áll bárminő politikai tendenciától. Olyan alapszabályszerű feladatokat vállaltak magukra, amelyek megvalósítása csak erősíti az állam alapjait. Éppoly érthetetlen, hogy nem tudjuk elérni a magyar szakszervezet alapszabályainak f. é. februárjában kért jóváhagyását. Munkások, magántisztviselők százainak okoz ez napról napra fokozódó gondot és értelmetlenül állnak egy nagy kérdőjel előtt. Azelőtt volt ilyen szakszervezetünk, most miért nem lehetne, amikor másoknak is megvan? Hogy a kevés még működő magyar egyesületnek önhibáján kívül időnként majd megbénul működése, arra ezúttal nem akarok rátérni, pedig szívesen tárnám fel mindezeket a kérdéseket. Jellemző, hogy még testedző egyesületek sem kivételek. így az Eperjesen 40 éve alapított ETVÉ-t feloszlatták, és máig sem tudtuk elérni ennek a régi népszerű egyesületnek reaktiválását. Más fórumunk már amúgy sincs, ahol nagyobb nyilvánosság előtt őszintén nyilatkozhatunk meg, mert a cenzúrának rendkívül szigorú gyakorlata a sajtót már szinte megfosztja egyik legnemesebb és legfontosabb hivatásától, hogy tárgyilagos bírálója és ellenőre legyen a közélet minden megnyilvánulásának. Elismerem, hogy időnként megokolt a sajtószabadság korlátozása. Épp a mostani időkben sokfelé tapasztaljuk is ezt, a korlátozásnak azonban nem szabad a tárgyilagos bírálat elnémításáig fokozódnia, mert akkor megszűnik a sajtónak igazi rendeltetése. A magyarországi sajtótermékek, újságok, könyvek a legszűkebb mértékben jöhetnek be hozzánk. Valóságos szellemi zár áll fenn Magyarország felé. Ha ezzel a törzsmagyarokkal való lelki és szellemi közösségünket reméli valaki gyengíteni vagy megbontani, az örök isteni és emberi igazságok bevehetetlen kapuját döngeti. Az ilyen célok kezdettől fogva bukásra vannak ítélve, és csak azt kompromittálják, aki kitűzi őket. A rádióban is mostoha a magyar adások sorsa, és amit ott kapunk, az nemegyszer magán viseli egy felső irányító magyarellenes eszmevilágnak nyomait. A szabad véleménynyilvánítás - már majdnem anakronizmusnak tetszik ez a fogalom - ma több bajt okoz, mint jót. A szabad szóra ma rossz idők járnak. Ez már kóros kortünet. Túl szigorúnak tartom azokat a megtorlásokat, amelyek ezekkel járnak, akár rendőrségi fogdába, akár bírósági fogházba juttassák az illetőt. A bűnvádi perrendtartásnak a letartóztatásra és a vádlottakkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezéseit ma nem abban a szellemben kezelik, amely a törvény alkotói előtt lebegett. Besúgásnak, rosszindulatnak túl sok befolyás jut és a gyanúsított vagy vádlott gyakran nem védekezhet, mert nem jut tudomásra, ki, miért és mivel gyanúsítja vagy vádolja. A letartóztatottakkal való bánásmódra jellemző az az eset, amely az eperjesi fogházban történt. Több hete ült már ott egy szerencsétlen magyar, aki a fogházban súlyosan megbetegedett. Orvost kért, de nem kapott. Amikor már majdnem állandóan önkívületi állapotban volt, hazabocsátották. Hazatért, egy napig volt otthon és másnap tífuszban meghalt. A közigazgatási úton munkatáborba utáltakkal való bánásmódon enyhíteni kellene. Ha már az úgynevezett munkatábor vagy koncentrációs tábor, mint a modern kor egyik - azt 115
