Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
volna elő. A magyar nyelvű sajtó kulturális hírrovataiban gyakran olvashatjuk a giccses népszínművek előadásával aratott sikerekről szóló közleményeket. Több jelét tapasztaltuk már annak is, hogy Szlovákia magyarlakta területein milyen méreteket öltött a „Csárdáskirálynő”láz, hogy magyar együttesek engedély nélkül is előadják ezt az operettet. Ezek a tények azt mutatják, hogy a szlovákiai magyarság vezetőinek nehéz és türelmes munkát kell végezniök az itteni magyar lakosság ízlésének, igényeinek színvonalasabbá tétele érdekében. A nyitrai népművelési osztály előadója, Gerlai elvtárs egy beszélgetés során arról panaszkodott, hogy tapasztalata szerint a hivatalos szlovák szervek vidéken is tudatosan akadályozzák a magyar műkedvelő együttesek munkáját. Ha csak annyi igaz abból, hogy a fent említett giccses művek iránti igényeket akarják ellensúlyozni, ezt meg is lehet érteni. Ugyanakkor azonban figyelemreméltó sok itteni magyarnak az a panasza, hogy az alsó fokú szlovák szerveknél tudatosan nehezítik a magyarok népművelési munkáját. A népi tánc- és énekcsoportok fellépésénél szintén gyakori az ízléstelen, magyarkodó jellegű, színvonaltalan műsor. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt a nagy buzgóságot és aktivitást, ami az itteni magyarság körében tapasztalható, ha néhány adatot figyelembe veszünk. Ez év nyarán a szlovákiai magyar népi ének-és tánccsoportok 490 alkalommal léptek fel mezőgazdasági dolgozók előtt. Az ősz elején több városban megrendezett magyar népművészeti seregszemléken az öntevékeny csoportok 90%-a lép fel, Kassán 6 napos tánckarvezetői tanfolyamot, Pozsonyban énekkarvezető tanfolyamot szerveznek. (Fáklya 8., 9., 10. számai.) S ha ebben a munkában túlteng még a giccs, eszmeietlenség, kulturális selejt, nem lehet csodálkozni, amikor ezek a csoportok legtöbbször megfelelő irányítás nélkül működnek. A pozsonypüspöki népi kultúrcsoport például szakember nélkül, könyvből tanulta be a Prágában nagysikerrel bemutatott műsorát. A CSEMADOK-funkcionáriusok arról beszélnek, hogy a szlovákoknak nem tetszik ez a nagy aktivitás, nem örülnek az eredményeknek. Vannak jelenségek, amelyek valóban arra mutatnak, hogy elhanyagolják vagy elhallgatják a magyarság kulturális értékeit. Szembeötlő, hogy a tavaszi népi alkotóversenyen több ezer szlovákiai csoport közül csak egy magyar együttes, a pozsonypüspöki tánccsoport szerepelt a központi szemléken. Ugyanakkor számos szlovák csoport adott elő magyar táncos énekszámot, amit vagy szlovák számként konferáltak be, vagy nem nevezték meg. Újabb példát találunk erre a jelenségre a „Lúčnica”805 Szovjetunióban járt együttes műsorában, amelyben nagyon szép magyar táncokat lehetett látni s amelyet dél-szlovákiai táncnak jelentettek be. A „ktorá z troch” c. táncról éppen Jeleň elvtárs mondta nekem, hogy az tipikus magyar tánc. A hadsereg művészeti együttesének múlt heti bemutatóján egy kifejezetten magyar táncot cigánytáncnak, egy népi zenekar magyar népdalokból álló műsorát szlovák népzenének, egy Kodály feldolgozású magyar népdalt pedig délszlovák népdalnak konferáltak be. Az a jelenség, hogy a szlovákiai magyarság népdalait vagy népi táncait rendszerint nem a „magyar”, hanem a „dél-szlovákiai” vagy „kelet-szlovákiai” jelzővel illetik, alkalmat ad arra, hogy nacionalista reakciót váltson ki az erre hajlamos embereknél. Mányik főkonzul MOL, PF-TÛK, 6. d., 10/7/szig.titk.1955., gépelt, a szerző által aláírt másolat 805 Lásd a 750. sz. jegyzetet. 519
