Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

feltűnően lojálisak voltak és inkább nem álltak ki, semhogy a nacionalizmus látszatát kelt­sék. Ennek ellenére természetesen fennforog az a veszély, hogy mostani kiállásuk a nacio­nalizmus felé sodorhatja őket. Ezért kívánatosabb volna, ha a magyar kérdésben kétségte­lenül szükséges tisztázást nem ők, hanem a szlovák elvtársak hajtanák végre. Erre viszonyt ma még - úgy látszik - alig van lehetőség. Ebben a helyzetben feltétlenül szükséges azon­ban, hogy a magyar elvtársak a pártvezetőségben lévő internacionalista elemekre (Širo­­kýékra) támaszkodjanak, ami bizonyos jelek szerint meg is történik. De vegyük a tényeket: A szlovák kommunista párt vezetősége november 10-én a 11-én ülést tartott. Ezen az ülésen Major István felszólalt a magyar kérdésben. Leszögezte, hogy a kérdést a kormány helyesen oldotta meg, hogy a sovinizmus fokozatosan likvidáló­­dik. A vezetőket nem bírálta, még azokat sem, akik különben bírálhatók volnának, viszont megállapította, hogy a helyi, alsóbb tényezők a felső vezetőség egyenes utasításai ellenére is túlkapásokat követnek el olyan kérdésekben, mint az iskolaügy, a CSEMADOK, stb. Ezzel kárt okoznak a szocializmus építésének, mert a reakció malmára hajtják a vizet és mert az osztályelvek ellen elkövetett minden hiba, a nacionalizmusnak tett minden engedmény a másik oldalon is nacionalizmust szül és ezzel a szocializmus építésnek feltételei szenved­nek. Éppen ezért azt javasolta, hogy határozottabban kell eljárni, ki kell pellengérezni azo­kat, akik a szlovákok és magyarok közt a jó viszonyt tudatosan rontják. Az Új Szó és a Pravda, főleg ez utóbbi, foglakozzék többet a két nép együttműködésének konkrét problé­máival. Major István mérsékelt kritikáját sokan igen rosszul fogták fel. A sajtóban említés sem történt róla, viszont egyesek sovinisztának és destruktívnak nevezték felszólalását. Még a magyar elvtársak közt is akadt (Lőrincz), aki úgy vélte, hogy bár Major igazat mon­dott, fellépése káros volt, mert nem alkalmas helyen és időben történt. Igaz viszont, hogy Major felszólalását megbeszélte előzőleg Širokýval, aki azt helyeselte. November 22-én és 23-án zajlott le Szlovákiában a népnevelők konferenciája, amelyen a fő referátumot Pavlík tájékoztatási megbízott tartotta. Pavlík beszéde egyik részében erősen megtámadta a CSEMADOK-ot, melynek vezetőit erőszakos magyarosítás­sal vádolta. Ez a vád személy szerint elsősorban Lőrincz és Fellegi ellen irányult, úgy hogy Lőrincz pártfegyelmit is akart kérni maga ellen. Az ellentétet Pavlík és Lőrincz közt főleg a reszlovakizáltak kérdésében alakult ki; Pavlíknak ugyanis az a véleménye, hogy a CSEMA­­DOK-ba reszlovakizáltak nem léphetnek be. Ezt a célt szolgálta egy korábbi bizalmas ren­delkezése is, amelyet többszöri intervencióra sem volt hajlandó visszavonni. (Közismert tény, hogy a reszlovakizáltak közül sokan nem is tudnak szlovákul; ha tehát ezeket elzárják a magyar kultúrától, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden kultúrától elzárták őket.) Ez a körülmény és a CSEMADOK munkáját gátló egyéb intézkedések azt eredményezték, hogy ennek a szervezetnek még mindig - egy esztendő után - csak 50 helyi csoportja és össze­sen 3.000 tagja van. Pavlík fent említett beszéde, amelyet különben a szlovák kommunista párt lapja nem is közölt, hanem csak a Ľud c. újság, kétségtelenül nyugtalanságot keltett szlovákiai kulturális és sajtókörökben. Hasonló nyugtalanságot kelthet Okálinak az a rendelkezése, amely előírja, hogy az 1947-ben a deportálás elől Magyarországra szökött magyarokat, akik az idők folyamán illegálisan ismét visszatértek Szlovákiába, meg kell büntetni és ki kell toloncolni Magyarországra. Jellemző viszont, hogy amikor Okáli rendelkezése ügyében köz­benjártam a csehszlovák Külügyminisztériumban, dementis azt a felvilágosítást adta, hogy ilyen rendelet nincs, ami a legrosszabb esetben is azt jelenti, hogy kifelé senki sem hajlan­282

Next

/
Oldalképek
Tartalom