Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

59 Pozsony, 1949. október 27. Vándor József I. osztályú konzul jelentése az Új Szó szerkesz­tőségének sajtóértekezletéről. BIZALMAS 349/biz.-1949/2 Pozsony, 1949. október 27. Tárgy: Az „Új Szó” munkás sajtóértekezlete Melléklet: 2 db. Folyó hó 20-án az „Új Szó” értekezletet tartott a magyar dolgozók részére, hogy kié­pítse a közvetlen kapcsolatot a dolgozó tömegekkel egyrészt, másrészt pedig hogy az elhangzott megjegyzések figyelembevételével esetleges hiányosságokat pótoljon. Kiima József alkonzulnak az értekezletről készített feljegyzését, valamint a vonat­kozó lapkivágatot539 csatoltan tisztelettel felterjesztem. Vándor József I. o. konzul Melléklet Kiima József alkonzul Feljegyzés Folyó hó 20-án részt vettem az Új Szó által rendezett magyar munkások első sajtókonfe­renciáján. A jelenlevők száma kb. 120 fő volt. Kugler János, a Párt Magyar Bizottsága földműves tagozatának vezetője, beveze­tőben beszélt a munkásokról, akik évtizedek óta vissza voltak szorítva a politikai haladás­tól. A magyar dolgozó nem részesült az őt megillető fejlődésben. Most a magyar sajtó egy olyan sajtóorgánumot akar megteremteni, illetve a már meglevőt kifejleszteni, amely a dol­gozók szócsöve volna. A magyar sajtó segítséget és támogatást kér a dolgozótól. A mun­kásoké az ország és a munkások feladata átvenni többek között a sajtó irányítását is. Száraz József, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség magyar osztályának vezetője ezt a sajtókonferenciát történelmi eseménynek tartja. Megállapítja, hogy a jelenlevők 90%-a munkás. Felhívja a magyar ifjúságot, vegye ki részét az építő munkából. Horváth László, az Új Szó szerkesztője, a leghatalmasabb fegyvernek tartja a mun­kásság kezében a sajtót, amely tömegeket mozgósít a szocializmus érdekében. Felhívja a figyelmet a működő reakcióra, a szabotőrökre, a még nem likvidált burzsoáziára, az osz­tályharcra. Az életszínvonal emelkedését látja a kenyérjegy megszüntetésében, a további haladást csakis a többtermelésen keresztül látja biztosítottnak. Sztahanovot és az élmun­kásokat állította követendő példának. 539 A lapkivágat az értekezletről a lap hasábjain 1949. október 22-én A magyar dolgozók első sajtótalálkozója címmel megjelent tudósítást tartalmazza. 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom