Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

Ezután polémia kezdődött a déli akció ideológiai, elvi alapjainak helyességéről. A főtitkár előtt azt bizonyítottam, hogy ezzel az akcióval nem lehet osztálydifferenciálódást előidézni és osztálypolitikát ilyen eszközökkel folytatni nem marxista módszer és a reakció ügyét szolgálja. Hisz a legkülönbözőbb rémhírek keringenek. A reakció már most is azt ter­jeszti, hogy pozsonyi tartózkodásomkor én is hozzájárultam ehhez az akcióhoz és eladtuk a szlovákiai magyarokat egy tál lencséért. Látni lehet, hogy nemcsak a szlovákiai reakció foglalkozhat az üggyel, hanem a nemzetközi reakció figyelmét is felhívhatják rá, ha a kér­dés ilyetén módon való megoldásának nacionalista jelleget adnak. Pedig tudvalévő, hogy Husák megbízott előtt - mondottam Slánský főtitkárnak - az akcióhoz beleegyező nyilat­kozatot nem tettem, mint ahogy nem is tehetek addig, amíg kormányom véglegesen nem foglal állást. A továbbiak során rámutattam, hogy a kulákkérdésnek ez a megoldása nem lehet szerencsés, mert egy nagyszámú nemzetiségen belüli kulákságra vonatkozik és Csehszlovákiában nemcsak magyar kulákok vannak, és csak akkor lehet sikerről beszélni, ha ez az akció kiterjed északra éppúgy, mint nyugatra. Mi a reakció és a kulákság felszá­molását üdvözöljük és szükségesnek tartjuk, őket a kulákság és a reakció likvidálásában támogatjuk is, de territoriálisán egy nemzetiség kulákságára és megbízhatatlanjaira korlá­tozni azt fogja eredményezni, hogy a magyar szegényparasztot és nincstelent összevarrjuk a magyar kulákkal, tehát az osztályellentéteket elsimítjuk, nemhogy kiéleznénk és szem­beállítjuk a magyarokat a szlovákokkal, ahol tudvalévőén éppúgy van kulákság és reakció, mint a magyarokon belül. Ismételten hangsúlyozni kívánta előttem, hogy a Párt erről a kérdésről még nem döntött. A problémával már foglalkoztak, de semmifajta beleegyezést nem adtak. Ezek után feltette a kérdést, vajon mit szólok ahhoz, ha csak a reakciósokat és megbízhatatlanokat távolítják el. Hiszen - mondja Slánský főtitkár - Csehszlovákiában ma nagyszámú letar­tóztatások folynak, melyek célja a reakciós, államellenes elemek felszámolása. A kérdésre kifejtettem, hogy az eljárást helyesnek és szükségesnek tartjuk, de vigyázzanak arra, nehogy ennek a leple alatt végrehajtsák azt az akciót, amely egyenlő a déli akcióval és csak a máz változik meg. Mindenesetben hozzátettem, hogy saját véleményemet fejezem ki és saját aggá­lyaimat nyilvánítom az akcióval kapcsolatban. Slánský főtitkár újból megjegyezte, hogy a Párt álláspontja még nem kristályosodott ki és mielőtt döntenének, még egyszer meg fog­ják hallgatni a követség véleményét. Azzal búcsúztunk, hogy az a harc, amit folytatunk és amit folytatnunk kell, mind­annyiunk közös harca és harcunk csak marxi-lenini szellemben folyhat és a nemzetiségi politika egyedüli helyes alapja csak a sztálini nemzetiségi politika lehet. Úgy beszélek - mondotta - mint elvtárs elvtárssal, mint kommunista kommunistával. Nyíltan, mert takar­­gatnivalónk nincs, ha mindannyian a marxizmus ügyét szolgáljuk. Slánský főtitkár arra kért, hogy ügyeimmel mindenkor a Párthoz fordulhatok és tel­jes támogatást várhatok. Szkladán követ MÓL, KŰM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 764/1949, gépelt, a szerző által aláírt tisztázat 244

Next

/
Oldalképek
Tartalom