Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

polgársági fogadalom előzetes letételét a budapesti csehszlovák külképviselet előtt, s fenn­tartják maguknak az egyéni elbírálás jogát. Miután közöltem, hogy a budapesti csehszlovák külképviselet a múltban elzárkó­zott az állampolgársági fogadalom felvétele elől, s a jelen konkrét esetben is az ott jelent­kezőket - utasítás hiányára való hivatkozással - elutasította, dr. Okáli közölte, hogy a vonatkozó intézkedéseket már megtette. A fentiek alapján szükségesnek látszik - a budapesti csehszlovák követség előze­tes megkeresése után - a VKM-en keresztül felhívni az érdekelteket, hogy igazolásokkal fel­szerelve az állampolgársági fogadalom letételére a csehszlovák követségen jelentkezze­nek. A VKM részéről az eddigi intézkedéseket a Vili. főosztályon Drien Károly előadó tette meg, akinek birtokában vannak a vonatkozó névjegyzékek. Vándor I. o. konzul MOL, PF-TÜK, 20. d., 212/biz.-1949/2, gépelt, a szerző által aláírt másolat 42 Pozsony, 1949. augusztus 14. Vándor József I. osztályú konzul jelentése a Csehországból visszatért deportáltak elhelyezésének nehézségeiről, amelyben felterjeszti a hivatalához forduló panaszosok által előadottakról készített újabb feljegyzéseket. BIZALMAS 246/biz.-1949/2 Pozsony, 1949. augusztus 14. Tárgy: A csehországi munkaszolgálatból visszatértek elhelyezése. Hiv. szám: 200/biz.-1949/2 Melléklet: 25 db. A hivatkozott számú jelentésem513 kiegészítéséül csatoltan tisztelettel felterjesztem a hiva­talomhoz forduló panaszosok által előadottakról készített feljegyzéseket514 azzal, hogy ügyeikben közvetlenül nem járok el, hanem a KSS Magyar Bizottságához utasítom őket. A munkaszolgálatból visszatértek elhelyezése ügyében mindez ideig átfogó intéz­kedés nem történt, s a problémák nagy lassan - egyénileg oldódnak meg. Vándor I. o. konzul 513 Lásd a 40. sz. dokumentumot. 514 Az irathoz mellékelt feljegyzésekből terjedelmi okok miatt csupán válogatást közlünk. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom