Popély Árpád (szerk.): Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. I. Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból - Fontes Historiae Hungarorum 4. (Somorja, 2008)
Bevezető
sát. Kizárták ugyanakkor bármiféle magyar politikai párt létrehozásának lehetőségét, a reszlovakizáltak számára pedig hosszú ideig tiltották, hogy a magyar kultúregyesület tagjai legyenek, s hogy gyermekeik magyar iskolai osztályokat látogassanak. A magyar kisebbség jogállásának rendezése a Nemzetgyűlés 1948. október 25-én elfogadott 245/1948 sz. törvényével kezdődött, amely a csehszlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok számára lehetővé tette állampolgárságuk visszaszerzését. Ezt követően a Megbízottak Testületé november 4-én kelt 26/1948 sz. rendeletével 50 hektárig megszüntette a magyarok mezőgazdasági vagyonának elkobzását, de csak abban az esetben, ha azt még nem juttatták másnak. 1948. december 15-én Lőrincz Gyula főszerkesztésében megjelent az Új Szó című magyar nyelvű pártlap első száma, 1949. március 5-én pedig, ugyancsak Lőrincz Gyula vezetésével, megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, a Csemadok. 1948 őszétől előbb szlovák elemi iskolák melletti magyar osztályok, majd 1950-től önálló magyar iskolák formájában, újraindult a magyar nyelvű oktatás. 1948 végén leállították a lakosságcserét és a reszlovakizációt, 1949 első hónapjaiban pedig lehetővé tették a Csehországba deportált magyarok hazatérését. A magyarsággal kapcsolatos állampárti döntések előkészítése és végrehajtása az SZLKP KB mellett 1948 novemberében létrehozott Magyar Bizottság feladata volt, amely aktívan részt vett különösen az Új Szó és a Csemadok megszervezésében, valamint a magyar nyelvű oktatás újraindításában. A Csehországba deportált magyarok hazatérése nem várt és rendkívül kényes feladat megoldása elé állította a szlovák pártvezetést. Legtöbbjük vagyonába ugyanis szlovák telepesek, ún. bizalmiak települtek, akik azt nem akarták visszaadni eredeti tulajdonosaiknak. Az így kialakult helyzetet a szlovák pártvezetés 1949 őszén sajátos módon egy újabb kitelepítési akcióval, az osztályszempontból és politikailag megbízhatatlannak minősített magyarok Csehországba telepítésével, s a hazatért deportáltaknak ezek birtokaiban és házaiban való elhelyezésével kívánta megoldani. A Dél-akció megnevezést kapott terv végrehajtására azonban már nem került sor, mivel azt a prágai pártvezetés - nem utolsósorban a magyarországi tiltakozás hatására - az előkészületek utolsó szakaszában leállította. A Dél-akció egyoldalú magyarellenes éle ellen ugyancsak szót emelő Magyar Bizottság tiltakozása ugyanakkor 1949 októberében elegendő indokul szolgált a szlovák pártvezetés számára az alig egy éve létrehozott bizottság felszámolására. Az 1950. évi népszámlálás eredményeire a nacionalista politika enyhülése ellenére nagymértékben rányomták bélyegüket a háború utáni események. A magukat magyarnak vallók száma az 1930. évi 592 337-ről 354 532-re, Szlovákia összlakosságán belüli részaránya pedig 17,8%-ról 10,3%-ra csökkent. Az etnikai arányokat részben a kitelepítés és a lakosságcsere, részben pedig a reszlovakizált magyarok nemzetiségi bevallása torzította, akik jelentős része a rájuk gyakorolt nyomás következtében a népszámlálás során szlováknak vallotta magát. Az ötvenes évek első felében általában párthatározatok, ritkábban a Megbízottak Testületé vagy a kormány határozatai formájában történtek kísérletek a magyarság helyzetének további rendezésére, az ország politikai, társadalmi és gazdasági életébe való újbóli integrálására. Ezek a határozatok - amelyek közül a legjelentősebbek az SZLKP KB Elnökségének 1950. január 6-i, a kormány 1952. június 17-i és a Megbízottak Testületé 1952. július 1-jei határozatai voltak - elrendelték többek között a nemzeti bizott-30
