Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
ról, az első pillanatban úgy hathat, mintha itt egyes esetekben bizonyos fokú nacionalista követelésekről, programról volna szó. Erről pedig szó sincs. A kérdés becsületes és következetes rendezését kívánjuk nemzeteink és nemzetiségeink egységének megszilárdítása érdekében. Levelemet, illetve javaslatomat később fontosnak tartottam megvitatni a CSEMADOK Központi Bizottságával is, hogy javaslatom és a vita alapján még részletesebben kidolgozott konkrét javaslatot tegyünk a nemzetiségi és elsősorban is a magyar kérdés rendezésére, megoldására. Miután a CSEMADOK Központi Bizottsága ezt a javaslatot elfogadta, azt az Új Szóban teljes terjedelmében nyilvánosságra hoztuk. Miben bízhatunk?- A CSEMADOK Központi Bizottságának a nemzetiségi kérdés megoldására tett javaslatával nemcsak, hogy egyetértek, hanem azt egy olyan alaposan kidolgozott dokumentumnak tekintem, amely reális alapját adja a nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésének. A kérdés most az: mennyiben reális ennek a javaslatnak a megvalósítása, megvannak-e erre a lehetőségek?- Én a javaslat megvalósítását reálisnak látom. Minden megvalósítható. Én a demokráciát nem úgy értelmezem, hogy az megadja a jogokat az egyik oldalra, meg a másik oldalra, hanem kell, hogy az kiterjedjen minden oldalra, tehát a nemzetiségekre is. Úgy érzem, elérkezett az ideje annak, hogy becsületesen rendezzük közös ügyeinket. A CSEMADOK állásfoglalása egy javaslat és úgy kell rá tekintenünk, hogy ennek megvalósításáért harcolnunk kell. Harcolnunk kell másokkal, de önmagunkkal is. Önmagunknál elsősorban is a közömbösség, a passzivitás ellen. Bízom benne, hogy ez a demokratizálódási folyamat végérvényesen és visszavonhatatlanul győzni fog, és hogy ez sok fogalomnak visszaszerzi hitelét, igazi értelmét. Ha most azt mondom, hogy proletár internacionalizmus, akkor ez alatt azt fogom érteni, hogy ez nemzetem és más nemzek érdekeinek gyűjtő fogalma, és soha sem értelmezem az internacionalizmust úgy, hogy ez az én érdekeimért, de más nemzetek rovására megy. Bízom abban, hogy ugyanúgy fognak gondolkodni mások is. BÁTKY LÁSZLÓ Új Szó, 1968. március 27. 5-6. p. 7 Galánta, 1968. március 28. A Csemadok Galántai Járási Bizottságának állásfoglalása, amely megfogalmazza a kassai kormányprogram nemzetiségeket érintő revíziójának és a magyarellenes intézkedéseket szervező személyek felelősségre vonásának igényét. A Csemadok Galántai Járási Bizottságának állásfoglalása Hazánk dolgozó népe a CSKP KB kezdeményezte politikai légkörben a demokratikus átalakulás folyamatában fokozott aktivitást tanúsít társadalmi rendszerünk konstruktív 70