Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
A CSKP Központi Bizottsága decemberi és januári plénumát követő társadalmi és politikai megújhodás, közéletünk demokratizálódása népünk, s közte a magyar nemzetiségű dolgozók helyeslésével találkozott. Alapszervezetünk kommunistái az 1968. január 12-én tartott rendkívüli taggyűlésen egyetértéssel fogadták az említett ülések határozatait, következtetéseit. A pártszervezet állásfoglalása többi között leszögezte: „...szerkesztőségünk kommunistái tudatosítják felelősségüket, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a párt szava eljusson a dolgozó tömegekhez, egész közéletünket áthassa a haladó törekvések támogatása és a maradiság elleni harc.” Az azóta eltelt időszak, s a magyar sajtó viszonylag tartózkodó magatartása arra kényszerít bennünket, hogy a saját portánkon elemezzük a tájékoztatás minőségével, gyorsaságával, megbízhatóságával és bátorságával kapcsolatos kérdéseket, és levonjuk a szükséges tanulságokat. A megváltozott körülmények között ugyanis teljességgel tarthatatlan az a magatartás, mely a közelmúltig jellemezte a sajtót. Arra gondolunk, hogy a sajtó munkatársai s a hivatalos politikai szervek közé a bizalmatlanság igen nehezen áttörhető válaszfalat emelt, ami az évek folyamán a gyengébb jelleműeknél kimondott konformizmushoz vezetett, az erősebb egyéniségeknek pedig szárnyát szegte és bizonyos öncenzúra kialakítását kényszerítette rájuk. Ezért az újságírókat megillető felelősség és közéleti szenvedélyesség megnyilvánulásaira csak szórványosan került sor. Az elmúlt évek politikai légkörének következménye például, hogy a csehszlovákiai magyar újságírók igen jelentős része kerülte a lényeges, a lakosság égető problémáival foglalkozó kérdések felvetését, mivel a „szőrementén" való írást a felsőbb pártszervek a kisebbségi sajtótól megkövetelték. Egyesek azt gondolták, hogy így segítik legjobban a szlovák és a magyar dolgozók közeledését, így segítik az egységes nézet kialakítását. Hogy mennyire téves nézet volt ez, azt legjobban az utóbbi két-három hónap eseményei mutatják, amikor a szabad légkörben a cseh és a szlovák nemzet, valamint a nemzetiségek közötti megoldatlan kérdések teljes meztelenségükben a felszínre bukkantak. A CSKP KB kezdeményezte megújhodási folyamat során keletkezett helyzet mutatja leginkább, hogy problémákat dekrétumokkal, adminisztratív intézkedésekkel nem lehet megszüntetni. Nyíltan, szókimondóan, tényleges helyzetismerettel kell a sajtónak is tájékoztatni. Abban, hogy a dél-szlovákiai lakosság tájékoztatása az országos átlagnál alacsonyabb színvonalú, objektív - anyagi - jellegű tényezők is közrejátszanak, többek között a tömegtájékoztatási eszközök lehetőségei, terjedelme, illetve néhány ilyen eszköz (televízió stb.) teljes hiánya. Az egyetlen magyar nyelvű napilap - az Új Szó - a tájékoztatás minősége és mennyisége tekintetében a tucatnyi szlovák napilappal nem versenyezhet. A szlovák sajtóban olyan alapvető hozzászólások, tanulmányok és tudósítások láttak napvilágot, amelyek beszerzésére és még inkább közlésére az Új Szó szerkesztősége még csak nem is gondolhatott. Hozzátehetjük, hogy a csehszlovákiai magyar sajtó gyengéi az utóbbi hónapokban még jobban kidomborodtak. El keli ismernünk, hogy pártszervezetünk januári állásfoglalása ellenére lapunk meglehetősen késve, s a kezdeményezésben lemaradva reagált az időszerű eseményekre. Ezért - az objektív okok, terjedelem-korlátozottság, korai lapzárta stb. ellenére - indokoltnak tartjuk az olvasók, a pártszervek és a járási pártkonferenciák bírálatát. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy a cseh és a szlovák lapokkal szemben szerkesztőségünk tájékoztatása hiányos volt, s gyakran az is szubjektív megvilágításban került tudomásunkra. Ezenkívül a sajtócenzúra velünk szemben még szigorúbb volt. 59
