Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
Csemadok 1968-1969-es törekvéseiből és programjából. Érvénytelenítette az 1969. márciusi rendkívüli országos közgyűlés programját és határozatait, s olyan új alapszabályzatot fogadott el, amely a szervezet nevéből törölte az érdekképviseleti szándékát tükröző „társadalmi" jelzőt, a Csemadok hivatalos nevét pedig ismét Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségére változtatta. A Csemadokon belüli tisztogatások levezénylésével megbízott, azonban a magyar értelmiségi körökben csupán csekély támogatottságot élvező Fábry Istvánt - természetesen a szlovák pártközpont előzetes jóváhagyásával - újból Lőrincz Gyula váltotta fel az elnöki tisztségben. Vezető titkárrá ismét Varga Bélát, titkárokká Varga Jánost és György Istvánt választották.88 A Csemadok korábban hallgatólagosan megtűrt érdekképviseleti lehetőségei hosszú időre megszűntek, visszaváltozott pusztán kulturális szövetséggé és az állampárti ideológia magyar nyelvű terjesztőjévé, s a normalizáció két évtizede illuzórikussá tette annak a lehetőségét, hogy a szövetség bármiféle önálló nemzetiségpolitikai kezdeményezés forrása lehessen. * * * A szándék, hogy a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek jogállását az egyenrangúság és önigazgatás elve alapján rendezzék, olyan egyedülálló és rendkívüli kezdeményezés volt, amelyhez hasonlót nem találunk a szovjet érdekszférába tartozott Közép-Kelet-Európában. Az „emberarcú szocializmus” duböeki kísérlete azonban a történettudomány mai ismeretei szerint eleve bukásra volt ítélve, a reformfolyamat erőszakos elfojtása pedig törvényszerűen kudarcra ítélte a nemzetiségi politika megreformálásának lehetőségét is. A magyar kisebbség által megfogalmazott igények java részének még a szovjet megszállás előtti szlovák elutasítása ugyanakkor felveti a kérdést, vajon a demokratizálási folyamat továbbélése és esetleges győzelme valóban megteremtette volna-e a nemzetiségek számára törekvéseik maradéktalan realizálásának esélyét. A Husák-féle normalizációs rendszer hivatalos ideológiája mindenesetre így is előszeretettel hangoztatta a csehek és szlovákok, valamint a nemzetiségek közötti jogegyenlőség megvalósulását, jóllehet az 1968-ban elfogadott nemzetiségi alkotmánytörvény jobbára csupán a kisebbségi jogok korlátozására irányuló törekvések eltakarását szolgálta. A köztudatba és a történelemkönyvekbe „prágai tavasz” néven bekerült csehszlovákiai reformfolyamatot és az abba vetett kisebbségi magyar reményeket ugyan a harckocsik 1968 augusztusában eltiporták, ennek ellenére joggal valószínűsíthető, hogy az ország lakosságának forradalmi hangulatában osztozó csehszlovákiai magyarság számára éppen a prágai tavasz jelentette az első igazán pozitív közösségi élményt. 88 FKI, Csemadok irattára, OK-X-XII-22-27. A Csemadok XI. országos közgyűlése, 1972. április 15-16.
