Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
Le kell azonban szögeznünk, hogy ezekkel a javaslatokkal a CSEMADOK akkori vezetésének nem az volt a célja, hogy kisajátítsa a nemzetiségi kérdés rendezésének jogát, hogy a magyar nemzetiség reprezentánsának kiáltsa ki magát, ellenkezőleg, minden beadványnak és javaslatának tartalma arra irányuljt], hogy erősítse és ösztönözze az állami szervek felelősségét és gondoskodását a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatban. Ez annál is inkább szükségesnek bizonyult, mert több esetben az állami szervek felelősségének és gondoskodásának csökkenése a nemzetiségi kultúra fejlesztése területén sokszor olyan illúziókhoz vezetett, mintha a CSEMADOK egyedül lenne felelős a nemzetiségi kérdés specifikus problémáinak megoldásáért. A CSEMADOK-on belül azonban, Lőrincz Gyula elvtárssal az élen, nemcsak a hivatalos párt- és állami vezetés politikája érvényesült, mely a felmerült problémák megoldását őszinte kommunista módon akarja elősegíteni. Kialakult a CSEMADOK-on belül egy szélsőséges csoport, mely kihasználva a nemzetiségi kérdés problémáinak felvetését, igyekezett szélsőséges nacionalista elképzeléseinek érvényt szerezni. Igyekezett a CSEMADOK-ban felerősíteni olyan nézeteket, „hogy a CSEMADOK a magyarság egyetlen reprezentánsa" stb. így kialakult a CSEMADOK-ban egy ellenpólus, mely a szervezetet igyekezett a törvényes vezetés céljaitól eltérően ellentétes irányba mozgatni. Ilyen hangulatban érte szervezetünket 1968 januárja és a következő hónapok, amikor a demokratizálódási folyamat leple alatt mindinkább gyengüljt] a párt vezető szerepe az egyes tömegszervezetekben. 1968. március elején Lőrincz Gyula elvtárs, a CSEMADOK elnöke tolmácsolta a CSEMADOK KB-n az SZLKP KB Elnökségének azt a kívánságát, hogy a CSEMADOK terjessze elő a pártszerveknek a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatos javaslatait. Hangsúlyozni kell, hogy az említett javaslatot, melynek kidolgozása a legfelső pártszervek kérdésére történt, az illetékes szervek úgy kezelték, mint alapanyagot a pártszervek részére. Azonban közvetlenül a CSEMADOK KB márciusi plénuma előtt az említett szélsőséges csoportok nyomására a CSEMADOK KB elnöksége úgy döntött, hogy javasolja a plénumnak ennek az állásfoglalásnak a közzétételét. Az objektivitás kedvéért el kell mondani: az elnökséget Lőrincz Gyula elvtárs többször figyelmeztette, hogy az állásfoglalás nyilvánosságra hozatalát meg kell gondolni, mert az nem ilyen céllal készült. Ennek ellenére a plénum úgy döntött, hogy az állásfoglalást nyilvánosságra hozza. A március 12-én elfogadott állásfoglalás tartalmáról az SZLKP KB Elnöksége által elfogadott érkelés a következőket mondja: Idézzük: „Ha ma valóban kommunista módon értékeljük a márciusi állásfoglalás tartalmát, akkor leszögezhetjük, hogy a március 12-i állásfoglalás nem pártellenes, azonban tartalmaz néhány irreális javaslatot, mint pl. relatíve egységes nemzetiségi járások létrehozását és az ún. diszkriminációs törvények eltörlésének javaslatát. Maga az állásfoglalás kidolgozásának ténye önmagában nem volt hiba, amennyiben az segédanyagul szolgált volna a pártszervek részére.” (Eddig az idézet). Hiba volt azonban - és ezt őszintén elismerjük - az állásfoglalást nyilvánosságra hozni a sajtóban és rádióban, a pártszervek tudta nélkül. Ezzel megsértettük a demokratikus centralizmus elvét és végső fokon fegyvert adtunk a különböző nacionalista csoportok kezébe, melyek Szlovákia-szerte eszeveszett nacionalista kampányba kezdtek. A másik oldalon a márciusi állásfoglalás mozgásba hozta a magyar nacionalistákat is, akik egyre-mára kezdték túllicitálni az állásfoglalásban szereplő javaslatokat. Ez a túllicitálás egész sor határozatban, rezolúcióban megnyilvánult az alapszervezetektől kezdve egész a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának állásfoglalásáig. 370
