Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
csak hogy nem származhatnak a rezolúciókból, hanem azokkal szöges ellentétben állnak! íme bizonyságul néhány konklúziója, ítélete: a CSEMADOK KB rezolúciójáról Olšinský csupán egy fél mondat erejéig ismeri el, hogy „sok vonatkozásban jó”, s nyomban így folytatja: „de sok benne foglalt követelés joggal váltja ki a vegyes járásokban élő szlovákok nyugtalanságát az egyik oldalon, a másikon pedig a magyar kisebbség egy részének helytelen ambícióit és aspirációit”. Majd ekképpen összegez, melyben korábbi szavait is cáfolja: „csaknem valamennyi követeléssel külön-külön lehetne vitatkozni...: a célja mindegyiknek az, hogy elősegítse és meggyorsítsa a tökéletes elszigeteltséget” (mármint a magyarok elszigeteltségét a szlovákoktól), „de az egész állásfoglalásban... a szavakon kívül semmilyen jele sincs olyasféle javaslatnak, mely elősegítené, hogy a magyar kisebbség meg tudná magát érte[t]ni... a szlovák nemzettel, amelynek területén él, s amellyel együtt kell élnie és dolgoznia”. Először is szeretnénk a fenti sorok íróját biztosítani a felől, hogy szlovák barátainknak semmi okuk a nyugtalanságra, mert törekvéseink nem ellenük, nem valami ellen irányulnak, hanem „valamiért”, pontosan ugyanazért, amiért a testvéri szlovák nép is vehemensen küzd. Törekvéseinknek ilyetén való minősítéséhez azonban szükséges, hogy szavaink mögött ne keressék mindenáron a hátsó gondolatokat, a különböző negatív előjelű indítékokat, miként mi sem kutatunk a Matica slovenská újjászervezése mögött valamiféle magyar ügyet fékező tendenciát - noha Olšinský szó szerint azt mondja, hogy a vegyes lakosú területen186 a Maticát a CSEMADOK „ellensúlyozására” hozzák létre -, hanem igenis olyan partnert látunk benne, amellyel a magyar kulturális szövetség gyümölcsözően együttműködhet. Másodszor: A szerző fent idézett sorai utolsó mellékmondatának van egy kellemetlen mellékzöngéje: azt sugallja ugyanis, hogy a magyarok Dél-Szlovákiában csak afféle megtűrtek... Ideje volna már tudomásul venni, hogy mi nem vagyunk kegyelemkenyéren élő jöttmentek, sem pedig elmagyarosodott szlovákok, akiket időnként viselkedni tudásra kell oktatgatni: mi itt élünk, ez a haza a miénk is, legalább annyira az, mint azoké, akik húsz év óta lakják (minden föld azé a népé, amelyik nép lakja). Melyek is azok a követelések, amelyek Olšinskýt magát nyugtalanítják, mert őszerinte: elősegítik és meggyorsítják a két nép elszigetelődését? Ezek a következők: „Az ifjúságnak az anyanyelven történő II. ciklusú oktatásban való részvétele nem felel meg korunk követelményeinek, és ezáltal erősen fékezi a gazdasági és politikai kiegyenlítődés annyira szükséges folyamatát... Lehetővé kell tenni, hogy a magyar iskolákat magyar iskolaügyi intézmények irányítsák és vezessék... biztosítani kell a magyar fiatalok arányos felvételét a főiskolákra... meg kell teremteni a nemzetiségi iskolák vezetéséhez és irányításához szükséges tudományos és kutatóintézményeket... szükséges a nemzetiségi lét szükségleteinek megfelelő tudományos és kulturális intézetek, munkahelyek és intézmények létesítése". Ehhez igazán nem szükséges kommentárt főznünk, hiszen a napnál is világosabb, hogy a KŽ187 munkatársa számunkra alacsonyabb szintű és tökéletlenebb demokratikus jogokat tart megvalósíthatónak; nem veszi tudomásul, hogy egy hazában csak egyenlő mércével lehet mérni a demokráciát nemzetnek és nemzetiségnek egyaránt - különö-186 Helyesen; vegyes lakosságú területen. 187 Kultúrny život. 121
