Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
szlovák kormány áttelepítési bizottságának budapesti kormánybiztosa. A levélben dr. Horváth értesíti Okálit, hogy: „Szlovákiának azt a területét, melyet Magyarország megszállt, a megszállás előtt kb. 81 000 személy hagyta el." Tehát a megszállás előtt. A megszállás utáni kiüldözöttek számáról dr. Horváth nem beszél (jó lenne már egyszer ennek a kérdésnek is végére járni, mert ez a témakör legtermékenyebb területe a valótlanságok terjesztésének). Nincs könnyebb, mint idézeteket összekapkodni annak bizonyítására, hogy Horthy Magyarországa 1938-ban felvonult Csehszlovákia ellen, felpanaszolni a magyar kisebbség „árulását”. De ha ez a két körülmény minden más történelmi összefüggéstől elszakított önálló döntő tényezőnek van felnagyítva a szudétanémet és a ludák178 szövetség elhallgatásával, ez már történelemhamisítás. Daniel Okáli mindenben és mindenütt csak a magyar bűnöket keresi, a szlovák fasizmust fél mondattal intézi el cikkében. A csehszlovák válságban Tisza István is fontosabb helyet kap, mint Hlinka Szlovák Néppártja. így is lehet történelmet „gyártani”. Persze a „tudományos” megalapozás után már könnyű a konzekvenciákat levonni: „Mindezen történelmi bizonyítékok kategorikus okai voltak annak, hogy 1945 után a nemzeti állam megalapítása kerüljön napirendre.” Okáli a régi hanghordozás kíméletlen fölényével nyúl a kérdéshez, mert húsz évig megszokta, hogy magyar részről ellenvélemény pedig nincs. Nem csoda, ha kezében a kollektív „otthondúlás” a védelmi nacionalizmus jogos eszközévé törvényesül. Daniel Okáli egész eszmefuttatása olyan irányzatú, mintha összpontosított támadásával meg akarná félemlíteni a szlovákságot a magyar irredentizmussal, a magyarokat az „árulás” megtorlásával. Pedig senki sem akar többet és mást, mint amit Csehszlovákia Kommunista Pártja akcióprogramja kilátásba helyezett. Feltételezése nyilván az, hogy az újsütetű megfélemlítettség hangulatában sietünk minden jogról lemondani, csak ne verjék fejünkhöz Horthyt, Esterházy!179 Tisza Istvánt, irredentizmust, hazaárulást stb. Okáli cikke jól van felépítve, csak az időt tévesztette el, huszonhárom évet késett, így riogatására sem emberi, sem polgári, de kollektív nemzetiségi jogainkról sem mondunk le. Párbeszédbe bocsátkozni az Okáli-féle dühkitöréssel nem lehet, mert nem értjük egymás nyelvét a legalapvetőbb kérdésekben. De napirendre térni sem lehetett felette, nemcsak azért, mert vezető szerepe volt az események szlovákiai irányításában,180 hanem azért is, mert a köztársaság érdeke és a zavaros fogalmak tisztázásának szükségessége így kívánta. JANICS KÁLMÁN Új Szó, 1968. május 9. 7. p. 178 Ludákoknak a Szlovákia autonómiájára törekvő Hlinka Szlovák Néppártja (Hlinková Slovenská ľudová strana) tagjait és híveit nevezték. 179 Az eredeti cikkben helytelenül: Eszterházyt. 180 Daniel Okáli csehszlovák áttelepítési kormánybiztosként a lakosságcsere és a magyar lakosság kitelepítésének egyik fő szorgalmazója és végrehajtója volt. 117
