Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 621 Ha nem adsz nekik szerepet, sértődötten bontogatni kezdik egységed falait. Előbb csak a korcsmában másodmagukkal. Azután már hangosabba, aszerint, Irány elvbarátra tellek szert. Egy kis rágalmazástól sem riadnak vissza. Lesik minden léptedet, s minden léptedből vádat kovácsolnak. És az egység egyszer csak szétpukkadt szappanbuborék. Ha lesznek itt elszánt emberek, akik le tudják és merik gyűrni ezeket a személyi ambíciókat, akkor rendben lesz minden. De vigyázat, a személyi ambíciók acélból vannak. Politikai téren van egy szomorú példám erre. Egy kevés munkát végző, inkább korcsmái vendégszereplésben tündöklő jelentéktelen ember három héttel ezelőtt még rendesen, tisztességesen köszönt nekem, mint nála idősebbnek s mégis csak jelentékenyebb hivatást betöltő embernek. Ma már fölszegett fejjel, bősz tekintettel megy cl mellettem, mukkanás nélkül. Soha nem bántottam. De ő most politikailag maharadzsát játszik. Holnap már ítélkezni fog elevenek és holtak felett ezt álmodja. Nem ismeri a forradalmak és a nemzeti mozgalmak példáit, hogy bárhonnan jöttek a vezetők, mindig művelt valakik, egyéniségek, kiemelkedő, vezetésre, közszereplésre alkalmas emberek voltak. A világon még nem volt forradalom, vagy ha volt megbukott csúfosan s a földkerekségen még nem volt eszmeáramlat, vagy ha létezett, el is tűnt a történelem forgatagában, melyet tartósan, vezetésre alkalmatlan emberek vezettek volna. Lehettek a vezetők ácsinasból, kőművesből, festőből, tanítóból vagy nagy műveltségű államférfiakból: oda valók voltak a helyükre. A nagy, átalakító forradalmakat, nagy nemzeti mozgalmakat nem szájjal és a személyi hiúság puszta nagyra dagadásával, hanem legalább is tömegvezetöi talentummal és tudással csinálták. Mert valami mégis csak kell ezekhez a dolgokhoz. Már most, ha összefogok, mit csináljak én ezzel az emberemmel? Alárendelt szerepet most már nem vállal, ezt bősz tekintetéből látom. Fölérendelt szerepre nem való. Lesz belőle egy örök elégedetlen dcnunciáns. Leltet, hogy még meg is ver mindenkit, aki útjába áll. Nem egyszerű tehát a dolog. A szerepre nem való dcnunciáns mellől cl kell szedni a vele egy követ fújókat. „Ki kell lőni” őket. Hogy maga maradjon és nevetségessé váljék. Mert egy város sorsa még sem függhet az ilyen emberektől. Minden foglalkozásban, minden pozícióban, minden korcsmái asztaltársaságban meg kell keresni a rendes embereket, az értelmeseket s megmagyarázni nekik, hogy ne kössék magukat az. ilyent liszavirág-szájasokhoz, ne kompromittálják magukat vele, ne valljanak vele közösséget, ne segítsék elő, hogy tényezőnek képzelje magát. Társadalmilag és politikailag összefogni minden illetékes párt minden illetékes vezetőjével és tagjával, minden egyesület, szervezet minden jóravaló emberével, de nem összefogni azokkal, akikkel úgy sem lehet. Ezeket majd helyükre dirigálja, munkához szoktatja, lóról szállítja a rendesek összefogásának ereje. No de várjunk még egy kicsit ezzel az összefogással. Néhány hét óta átszakadtak az emberi önzés gátlásai és katasztrofálisan özönlik az ár a zsidóüzlctck, vállalatok, házak felé. Egészen hisztérikus a helyzet. Sokan nem alusznak afeletti rettegésükben, hogy reggelre már másnak adják azt a bizonyos zsidó nagyüzemet. Amíg az önzésnek ilyen hihetetlen, tömeghisztériát mutató, leplezetlen jelenségeit látom, nehezen hiszek az őszinte összefogásban. Az az ember, aki nem kapta, nehezen fog össze azzal, aki kapta. Hiába minden magyarázat, hogy elsősorban a szakemberek,
