Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 515 7. Feltétlenül gondoskodni arról, hogy már az elemi iskolában úgy magyarok, mint ruszinok és svábok a maguk anyanyclvén kívül a velük egy közösséget alkotó falu másik nyelvét is megtanulják. 8. Biztosítani a magukat tovább képezni akaróknak és arra magasabb értclműségükkcl képeseknek, hogy - tekintet nélkül saját anyagi helyzetükre - a felemelkedésnek ezen természetes folyamatából ki ne zárassanak. 9. A mutatkozó igényeknek megfelelő iskolák és tanfolyamok létesítése a szükséges többnyelvű tanerők biztosításával. 10. Gondoskodás arról, hogy mindenki, úgy közigazgatási hatóság, mint bíróság, vagy bármely más hivatal (posta, vasút stb.) előtt a maga anyanyclvét minden jogsérelem nélkül használhassa, illetve senki az állam nyelvének nem tudása miatt joghátrányt ne szenvedjen. A bírósági és hatósági hivatalos nyelvnek kötelező többnyelvűsége is ide tartozik. Az első esztendőn túl csak a kormányzati terület mindhárom nyelvét beszélő és író tisztviselők alkalmazhatók. 11. A kormányzósági terület összes természeti kincseinek és minden gazdasági értékének céltudatos és tervszerű kihasználása, különös tekintettel e területnek természeti kincsekben, ércben, sóban, szénben, továbbá ásványvizekben és természeti szépségekben (turisztika) való nagy gazdagságára. 12. Különös figyelem fordítandó az állattenyésztés és különösen a havasi legelőgazdálkodás fejlesztésére, a csehek által dcvastált értékes erdőterületeknek mielőbbi rendbehozatalára, a nem egy esetben rablógazdálkodásba torkoló túlméretezett földreform vadhajtásainak lenycsésérc, de a másik oldalon a még lehetséges földreformnak megfelelő áttelepítéssel összekötendő célirányos folytatására. 13. Az értékesítés megkönnyítése és a fogyasztóképcsség emelését célzó intézkedések és intézmények létesítése, szövetkezetek stb. 14. Különleges gazdálkodási és iparűzési módoknak és lehetőségeknek beállítása, fejlesztése és kiaknázása: gyümölcstclcpítési, baromfincvclési, mesterséges fűztermelési és háziipari tanfolyamoknak stb. létesítése és fenntartása. 15. Mindezek s általában a lehelő olcsó hitelnyújtás érdekében megfelelő altruisztikus pénzintézetek, hitelszövetkezetek stb. létesítése és támogatása. 16. Megfelelő állandó jellegű közmunkák létesítése úgy azonban, hogy azok ne a „munkanélküli segélyek" torzképét öltsék, hanem a maguk öncélúsága által indokolják a reájuk fordítandó kiadásokat, így: a) útjavítások, b) legelőjavítások, c) crdöjavítások, d) vízlccsapolások és alagcsövczésck, c) vízszabályozások és folyóvíztárolások, f) vízierőművek stb. létesítése. 17. A nagy értéket jelentő vadtcrülctck megfelelő gondozása és a különösen némely nemes nagyvadban igen megfogyatkozott vadállománynak megerősítése és felfrissítése. Ugyanígy a vidék halászati értékeinek megfelelő gondozása és célirányos kihasználása. 18. A meglett korú lakosság megfelelő továbbképzése, kulturális igényeinek emelése, egész gondolatviláguknak a magyar államcszmébc való beágyazása megfelelő ismeretterjesztő népies előadások nyújtása, mozgószínházak létesítése, vándormozik és színházak faluztatása stb. által.