Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 481 139 Budapest, 1939. március 22. Ferdinandy Mihály cikke a Magyar Nemzetben Magyarország és Kárpátalja címmel az autonómia kérdéséről. [■■•] Magyarország húsz esztendőn keresztül - alig 10 százaléknyi idegen ajkú honfitársunkat leszámítva - a szónak nyugati, liberális-nacionalista értelmében volt nemzeti állam. Ennek a helyzetnek a Ruténföld hazatértével vége van s a magyar királyság újra szembekerült legrégibb problémáinak egyikével: a nemzetiségi kérdéssel. Nagy vigyázatra és óvatosságra van szükség c kérdés kezelésénél, hiszen tudjuk azt, hogy a középkori magyar álladalom összeomlása óta elégséges módon rendezve nem volt, ebből a rendezetlenségből származtak a XIX. század legégetőbb sebei s végre is ebből támadt az a centrifugális erő, amely István király koronájának szentségcs testét szétrombolta. Ezzel a szomorú képpel szemben azonban ott áll a manapság egyre többet hangoztatott magyar szentbirodalmi gondolat, István király békéje. A középkori királyság ugyanis egyre visszamutatva az Alapítóra, akitől a jövevények megbecsülésének bölcs tanítása eredt, igen szerencsés, úgy a magyar országos gondolatnak, mint a nemzetiségek érdekeinek is megfelelő módon rendezte és tartotta fenn a Duna-völgyi békés együttélés mindennél fontosabb lehetőségét, azaz a közép-európai rendet. A magyar királyság - a gróf Bethlen István, Szckfíi Gyula és Pcthö Sándor által kidolgozott Szent lstván-i államcszmc, nemzetidéül és hivatástudat értelmében - ma is éppen úgy, mint a középkorban, a rend őre a Duna fájdalmas mczőségcin és a Kárpátok vihar korbácsolta bástyázatán belül. Eljött tehát a Ruténföld visszacsatolásával a pillanat, midőn az Írott malasztból valóságot kell teremtenünk, mikor meg kell mutatnunk, hogy a Duna-völgyi őrség nemcsak frazeológia és történeti romantizmus, hanem természetes alapmagatartásunk, létezésünk etikai biztosítéka. Közismert tény az, hogy a szerencsétlen Kárpátalja ez az amúgy is szegény terület - kifosztva, feldúlva, vérrel, üszőkkel, nyomorral elborítva került vissza a Szent Korona testébe. A viszonyok bizonyára meglehetősen elvadultak és még soká fog tartani, amíg a magyar katonai közigazgatás teljesen be tudja fejezni az országrész pacifikálását. Éppen ezt az időt kell azonban a magyarság gondolkodóinak és kullúrpolitikusainak megragadniuk és részletekbe menően kidolgozniuk egy olyan szimbiózis lehetőségét, amely egyrészt megfelel a magyar országos gondolatnak, másrészt pedig olyan, hogy annak gyümölcseit élvezve rutén öcsénk ne csak jól érezze magát, hanem a magyar bátyjának oldalán az öt megillető helyet foglalja cl az ország életében és Európa spektrumában egyaránt. Szemünk előtt nagy szabású szociális kultúrpolitika látomásai lebegnek. Ez a kultúrpolitika volna hivatva mindenekelőtt arra, hogy a középkori magyar szláv szimbiózis elveit felelevenítve, az új magyar-szláv együttélés ideológiai rendszerét
