Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 393 gyek illetményeiről és nyugdijáról, amely öszszegek 1935 végéig, - mint előlegek- 12.388 milliót tesznek ki. Ő is szükségesnek tartotta c rendezetlen kérdés rende­zését; csak a fedezetre vonatkozólag nem nyilatkozott. Az egyes tartományok mondotta - nem tudják fedezni a hiányt, de a kérdés sürgős rendezést kiván, mert a nem állami nyugdíjas tanítók, tanítónők és özvegyek, valamint az óvónők illetmé­nyeit és nyugdijait a régi magyar törvények szerint és a később hozott csehszlovák törvények alapján is cl kellett ismerni. Tehát elvben elismerik törvényeink ez illet­mények rendezésének szükségességét, csak a fedezetről nem történt meg hosszú évek, sőt évtizedek óta a gondoskodás. Az a sok sérelem, amely a nem állami tanítókat és óvónőket érte illetményeik, illetve nyugdíjaik elvonása miatt, méltán kelt ezek soraiban a legnagyobb fokú elé­gedetlenséget, mert állandóan súlyosbítja amúgy is nehéz anyagi helyzetüket s ela­dósodottságukat, amely a nem állami tanító személyzeteinél már nagyon is köztu­domású. A magyar tanítóság 1936. november 7-én Komáromban négy memorandumot nyújtott át, kérve a tanítóság, főleg a nem állami tanítók és óvónők sorsának a javí­tását. Franké miniszter úr a bajok orvoslását ígérte. Ennek már hetedik hónapja, s az ígéret beváltásának semmi nyoma. Tisztelettel kérdem ezek után a Miniszter Urat: hajlandó-c sürgősen intézkedni, hogy az a) 1926. évi 104. számú törvény és mindazok a törvények és rcndclctck, ame­lyek a történelmi országok állami tanítóinak és tanítónőinek fizetését szabályozzák, a szlovcnszkói és kárpátaljai tanítókra is ki terjesztessenek, és velük egyenrangúak­­ká és egyenlő illctményückké tétessenek. b) Az 1926. évi 104. számú törvény 14 íj-a, amely az állami óvónők illetménye­iről rendelkezik, kitcrjcsztcssék Szlovcnszkó és Kárpátalja nem állami óvónőire is- végérvényesen. c) A nem állami tanítók, tanítónők és óvónők, amennyiben hatósági orvosi bi­zonyítvány alapján fél évi, vagy egy évi szabadságot kapnak, ez időre - az iskola­fenntartók indokolt kérésére az államtól, illetményeiket megkapják. d) Az ide vonatkozó törvény novcllálása útján hajlandó-c gondoskodni arról, hogy a nem állami tanítóknak háborús évei szolgálatukba szintén beszámíttassanak. Hokky, Füssy, Lichm, Tschakert, dr. Tischcr, dr. Turchányi, dr. Pajor, dr. Szí­lassy, Pfrogner, Stellwag, Patzak Senát Námdniho shmmàidëni R. Čs. r. 1937. IV. volební období. 5. zasedàni. 449/6 (pôvodní znení). http://www.scnat.cz/ISO-8859-2.cgi/zajimavosti/tisky/4vo/tisky/ T0449 _02.htm

Next

/
Oldalképek
Tartalom