Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 381 101 Prága, 1936. december 14. Hokky Károly szenátor beszéde a költségvetést tárgyaló ülésen Kárpátalja gondjairól. Mélyen tisztelt szenátus! Minthogy a költségvetésben a köztársaság megalakulása óta eltelt 19. esztendőben is hiába keressük Kárpátalja autonómiájának gyakorlati bevezetését, ezért pártunk nevében kénytelen vagyok ünnepélyesen kijelenteni, hogy a csehszlovák kormányzat az 1919. év szeptember 19-én Saint-Gcrmain-cn- Layc-ban a szövetséges és társult főhatalmakkal kötött nemzetközi szerződést még 18 év óta sem tartotta szükségesnek Kárpátalja autonómiáját illetően betartani és most is, a 19. esztendőben olyan autonómiát akar bevezetni, amely a kétoldalú szerződésben kötelezett autonómiának csak Potcmkin-mása. Ez ellen kénytelenek vagyunk ünnepélyesen megismételni a parlamentben a 18 év alatt oly sokszor hangoztatott tiltakozásunkat. Rámutatunk arra, hogy a csehszlovák kormányzat az, amely a kétoldalú nemzetközi kisebbségi szerződést a valóságban egyoldalúan megszegte, dacára annak, hogy formálisan c kétoldalú szerződést törvénytárába bccikkclycztc és ha megcsonkítva is, de alkotmánytörvényébe iktatta. De nemcsak az autonómia miatt, hanem egyéb okok miatt is bizalmatlanok vagyunk a kormánnyal szemben, mert a közigazgatásnak majdnem minden ágában alkotmánysérclmckkcl találkozunk. Csaknem minden miniszterünk állandóan azt hangoztatja, hogy itt a magyarságnak a legjobb dolga van és hogy itt a magyarságnak megadtak minden jogot. Én erre csak azt felelhetem, ha már olyan erős meggyőződéssel mondják ezt, hogy én azt kívánom, hogy ugyanannyi joguk és olyan jó dolguk legyen nekik és gyermekeiknek, mint amilyen jó dolgunk van nekünk és gyermekeinknek. Az állampolgár legelső és legfontosabb joga állampolgárságának elismerése. Ez a gyökere minden más jognak. Itt mégis egy elavult törvénnyel, az 1879. évi 50. számú törvénnyel operálnak azért, hogy hogyan lehetne valakit elütni állampolgárságától, nem pedig azért, hogy hogyan lehetne annak megadni az állampolgárságot. A mi pártunk sok törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház és szenátus elé az állampolgárság egységes szabályozása érdekében; így legutóbb egy esztendővel ezelőtt is, de ezekre mindczidcig semmi intézkedés nem történt, holott annak idején még Slávik dr. belügyminiszter azt mondotta, hogy az állampolgársági kérdés rendezése egészen rövid idő kérdése. (Sen. FiUdesi: Autonómiánkra is azt mondották, hogy rövidesen megadják!) Az is alszik, mint ez az ügy, mert 1929 óta már meg lehetett volna valósítani. Az a baj, hogy nincs akarat. Az akarat még a sorssal is szentbe tud helyezkedni, de az akaratnélküliség semmivel. De nemcsak Slávik belügyminiszter úr, aki ma lengyel követ, hanem Čcmý dr. jelenlegi belügyminiszter úr is éppen egy esztendővel ezelőtt, állambiztonsági okokból, sürgősen szükségesnek mondotta az állampolgársági kérdés rendezését és a törvényhozási teendők között azt legelső helyen valónak jelentette ki. Ha ilyen fontos okok melleit is késik az állampolgárság megoldása, akkor nem lehet csodálkozni
