Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez

375

dóst, nem lehet elég korán szót emelni olyan megoldás ellen, amely alkotmánysértéssel vagy nemzetközileg vállalt kötelezettség kijátszásával járna. Még abban az esetben is, ha a kormány a törvényhozási utat választaná, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a tapasztalatokat, amelyeket különösen a legutóbbi években a csehszlovák törvények alkotása körüli módszerek tekintetében szereztünk. Egy javaslat ellen akkor felszólalni, a küzdelmet ellene akkor felvenni, amikor parlamenti tárgyalásra kitűzik, törvényhozói tapasztalatok szerint legtöbbször már hiábavaló. A többségi pártok egymás között eldöntötték már a javaslat sorsát, mielőtt az hivatalosan és forma szerint a törvényhozás elé kerül. Különösen olyan kérdésekre vonatkozóan állt ez, amelyeket a prágai kormány és cseh nacionalista pártok olyan színben szeretnek feltüntetni, hogy sima megszavazásuk és a köztársaság fennmaradásának érdeke és minden ellenkező javaslat a köztáraság érdekeit sérti.

Ilyen kérdésnek szeretik feltüntetni Podkarpatszka Rusz autonómiájának kérdését is. Ezért tartom szükségesnek ebben a kérdésben szót emelni és már most a leghatározottabban és legünncpélycsebbcn leszögezni azt az álláspontomat, hogy minden olyan törvényjavaslattal szemben, amely a kisebbségi szerződés nem a podkarpatszka ruszi autonóm terület egész népessége javára, tehát a mi javunkra is, biztosított jogok kijátszását célozza, a legélesebb harcot fogjuk felvenni. Másfelől eleve tiltakozunk az ellen, hogy c kérdést az alkotmányjog s az ide vonatkozó vállalt nemzetközi kötelezettségek megsértésével kormányrendelet útján szabályozzák és a Podkarpatszka Rusz autonómiájának kérdése a prágai kormány ccntraliszlikus, diszkrecionális hatalmának süllyesztőjébe kerüljön.

Legalább a költségvetésben...

Podkarpatszka Rusznak az államfordulat óta 1924 tavaszáig parlamenti képviselete egyáltalán nem volt, ezért addig az ideig parlamenten kívül, azóta pedig tizenegyedik éve a parlamentben követelem, kérem a minden évben megismétlődő költségvetési viták alkalmával és más alkalmakkor is azt, hogy a podkarpatszka ruszi autonómia legalább abban nyilvánuljon meg már egyszer, hogy az állami költségvetés az összes tárcánál a bevételek és kiadások oldalán is domborítsa ki a mi autonóm területünkre cső részeket. Mert csak ilyenképpen adhatna módot a kormány annak megállapítására, hogy van-e hát valóban ráfizetés Podkarpatszka Ruszra, mint azt a kormányzat annyira fennen szereti és szokta hirdetni, vagy pedig hogy Podkarpatszka Rusz olyan gyarmati tcrülct-c, amilyennek mi látjuk azt és érezzük, melyből a természeti kincsek, értékek, a munkacrcdményck beolvasztatnak és beolvadnak az állam egységes jövedelmébe s c terület népességének nem adatnak vissza ennek a szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatások, kulturális, szociális javak, közmunkák s egyéb gazdasági teljesítések alakjában.

E gondolatmenetben már 1928. október 14-én, Beregszászban tartott pártkongresszuson kimutattam, hogy a köztársaság fennállásának első évtizedében körülbelül I milliárd az az összeg, amellyel a prágai kormányzat Kárpátalja szegény népeit megrövidítette, megkárosította. Azóta is eredménytelenül követelem a kormányzattól, hogy az állami költségvetések és a zárszámadások összeállításánál vegye figyelembe Podkarpatszka Rusz közjogi helyzetét legalább azzal, hogy a bevételeket és a kiadásokat is elkülönítetten mutassa ki. Úgy látszik, hogy a kormány természetesnek tartja c terület gyarmati kezelését és frázisokkal igyekszik minket kielégíteni, holott a békeszerződésben vállalt autonómia-kötelezettség legminimálisabb köve-