Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

318

Fedinec Csilla

80

Ungvár, 1933. június 2. Korláth Endre üzenete a magyar ifjúsághoz és a munkássághoz az Ungváron megjelenő Kárpáti Magyar Hírlapban.

Mi cddigclé a cseh és morva intranzigcnciára nem válaszoltunk hasonlóképpen, most már azt hiszem be kell látni minden nemzetiségnek egyaránt, hogy a szlovcnszkói és kárpátaljai őslakos intranzigcncia jogosult és hogy a mi intelligenciánk, mezőgazdánk, iparosunk és kereskedőnk joggal elvárja, hogy az őslakosság őt támogassa. Vagyis a mi társadalmi, gazdasági és kulturális életünknek csak az őslakos szolidaritás és nemzeti intranzigcncia lehet a karaktere és ez leltet a programja és ez adhat karaktert a mi politikánknak a jövőre is. És ebben a tekintetben lehet különbség - amit az egyes fiatal óriások még a mai szerencsétlen világban is a társadalom szétválasztására igyekeznek felhasználni - az idősebb és fiatalabb generáció felfogása és érzésvilága között.

A mostani fiatalságnak nem lehet más programja, mint nekünk, mert hiszen mi már nem magunkért csinálunk programot, hanem az ö jelen és jövendő életükért. A fiatalságnak célja nem leltet más, mint a miénk, mert ha mi elértük célunkat, akkor ezzel az ifjúságunk is révbe ért, megtalálta elhelyezkedését, mert elég nagy lesz társadalmunk az ő befogadásukra. A mi ifjúságunk útja csak miközénk vezethet, mert ha az uralkodó náció között akarja helyét megtalálni, ez az út végleg elviszi őt tőlünk. Tudom, megértem, mindig volt felfogásbeli különbség a fiatalabb és idősebb generáció között, ezt jogossá, indokolttá teszi a természetszerű lépcsről-lépésrc való haladást, amely nem maradhat cl. Más időben és körülmények között az idősebb és fiatalabb generáció önzése vagy a fiatalabb generáció jogos haladási ösztöne, cl akarván foglalni az őket idővel megillető helyeket, talán túl gyorsan is. A mai viszonylatainkban úgynevezett kisebbségi életünkben ez a társadalmi szakadék nem mélyülhet ki. mert hiszen az idősebb generációt nem az önzés vezeti gazdasági és politikai pozíciója megtartásában, hanem a legnagyobb fokú önzetlenség, mert az idősebb generáció már beleélte magát abba a tudatba, hogy az ő korának ez a nélkülözés jutott osztályrészül és csak egy célja van, hogy a saját önzetlen munkájával megváltsa a jövendőt a fiatalabb generáció részére. Így a fiatalabb generációnak ennek felismerésével nem lehet más kötelessége, mint hogy az alatt az idő alatt, míg az idősebb generáció a frontot tartja, tanuljon, dolgozzon és képezze magát ki a művészetben, a mezőgazdaságban, az iparban, kereskedelemben, hogy mindig erősebb és erősebb legyen tőlünk és át tudja venni és megnyugvással tudjuk átadni nekik azt a szerepet, amelyet nemzetünk, fajtánk, őslakosságunk körében és érdekében esetleg még mindig vállalniuk kell. Az őt útjuk tehát csak miközénk és mihozzánk vezethet. Nekünk viszont éppen az őslakos szolidaritás és nemzeti intranzigcncia alapján is kötelességünk, hogy lehetőleg helyet és alkalmat teremtsünk a tanulás és az érettség után a megélhetésre. Fiatal generációnknak ez az útja - szerény véleményem szerint - csak az önálló, független, szabad pályákhoz vezethet leginkább, mert különösebb lelki képességek szükségesek ahhoz, hogy az uralkodó nemzet bürokrá-