Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
302 Fedinec Csilla szagokban - abszolút és relatív is - az adóhátralékok sokkal nagyobbak, mint Ruszinszkón és Szlovcnszkón. Ha a kormány tűzzcl-vassal deflációs pénzügyi politikáját követi, ám csináljon ennek megfelelő adóreformot is. A defláció tulajdonképpen azt jelenti, hogy a told, a mezőgazdasági és ipari termék, másrészt a pénz értékében olyan különbség, eltolódás állott be, melynek alapján megállapítható, hogy a pénznek ma legalább háromszor akkora az értéke a fold, a termény és a termék árához képest, mint pár év előtt. Ebből logikusan csak az következik, hogyha a gazda, a kisiparos tcrmclvényciért csak egy harmadát kapja annak, amit még 3-4 év előtt is kapott, úgy az államnak a költségvetésben ugyanilyen arányban le kell szállítania igényeit a bevételi oldalon és a kiadási oldalon is. Ellenkező esetben - ahogyan a helyzet ma tényleg fennáll a nevetségesen csekély költségvetési törlések után - az úgynevezett törvényes adók legalább háromszoros, elviselhetetlen súllyal nehezednek az adóalanyokra s ityképpen az adó minden törvényessége mellett elviselhetetlenné s erkölcstelenné válik. Én nem kívánok inflációt, mert az romboló hatást idézhet elő, de követelem, hogy gondoskodjék a kormány a defláció megállításáról, a defláció folytán értékben meg növekedett pénz s a fold, termény és iparcikk ára között jelentkező különbség kiküszöböléséről, ami, ha nem is inflációval, de mindenesetre oly pénzügyi politikai intézkedéssel kell, hogy megtörténjen, amellyel a forgalomban lévő pénzmennyiséget feltétlenül szaporítsák és a pénz s az áru értékében jelentkező egyenetlenséget kiküszöböljék. Amíg ez nem történik meg, addig a különféle gazdasági nyomorjclcnségck csak fokozódni fognak s a kormány a nép végső elkeseredése egyre gyakrabban jelentkező kitöréseinek okát ne keresse a kommunista, a magyar, a német ellenzéki pártok politikai destrukciójában, hanem a saját, rövidlátó gazdasági politikájának korlátokságára vessen, mely politika egyenesen gyűlöletessé teszi a nép előtt a kormányrezsimet. Amíg az államháztartás nem rendezkedik be ezekre a csökkent gazdasági számokra, addig hiábavalók az új adókat bevezető s adóemeléseket rendelő törvények, hiábavaló a tüzzel-vassal való behajtás és a vagyonkobzással azonos határos végrehajtás, a költségvetésileg előirányzott összegek nem fognak befolyni egyszerűen azért, mert a nép között nincsen készpénz. Az indokolatlan s különösen a nagytömegű adóárvcrésckkcl a pénzügyi kormányzat egyébként a leghathatósabban támogatja az áru értékcsökkentési irányzatát. Ma, akinek még van némi kis készpénze, bolond volna a szabónál ruházkodni, a piacon élelmiszert vásárolni; csak ki kell lesnie a jó alkalmat s ruhát, élelmiszert tizedrész áron vehet a legközelebbi adóárverésen. Ha a kormány nem ismer kegyelmet az egyes adóalanyokkal szemben, ügy már magasabb gazdaságpolitikai szempontból - ha ezek felismerésére képes volna be kell szüntetnie a revíziós és repülő bizottságok tevékenységét, az adóárveréseket s az adóhátralékok csillagászati számait adólcírásokkal, elengedésekkel s részlettörlesztések engedélyezésével kell reálisabb alapra hoznia. Amióta a válságnyomor a mezőgazdaságban jelentkezett, azóta mindig hangoztattuk, hogy a kormány elsőrendű kötelessége közvetlen segélyt is nyújtani a válsággal küzdőknek. A törvényhozás 1931-ben és 1932-ben alkotott is törvényt az elemi csapásokkal sújtottak segélyezéséről. A károsultak a kérvényeket két év előtt adták be, de ma is lesik, és csak egyre várják a kamatscgélyt, amely azonban nem akar megjönni. Amit a kormány c címen tényleg nyújt, az nem sokkal több a semminél, így Jenkén holdankint talán 10-12 korona segélyt kaplak egyes gazdák, akik vízáradás és szárazság miatt 100 százalékos kárt szenvedtek. Az adóhivatal ugyanakkor
