Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 281 1924-bcn, az erre vonatkozó törvény tárgyalásánál mi, ellenzéki törvényhozók, megállapítottuk, hogy aszociális biztosítás rendszere mai törvényes formájában nem is fényűző, hanem pazarló berendezkedés, amelyről lehet talán tárgyalni a kiegyensúlyozott általános jólét idején, amelyet azonban nem szabad bevezetni háborút és világfclfordulást követő évek gazdasági és politikai bizonytalanságában. A másik aggodalmunk az volt, hogy a központi szociális biztosító néhány éven belül oly mammut pénzintézetté fejlődik, amellyel szemben a legnagyobb bankok, de az államkamra is jelentéktelen kis tőkécskékké zsugorodnak. Ellenzéki előrelátásunk már száz százalékos bcigazolást kezd nyerni. Nyakunkon a gazdasági válság s az adóvégrehajtó mellett nyakunkon van naponkint a betegbiztosító pénztár végrehajtója. Emellett a biztositott munkások betegség esetén aszpirint kapnak s a betegbiztosító pénztárak mégis válságban vannak. Miért? Mert a tüzzcl-vassal behajtott betegbiztosítási díjakat felemészti a betegbiztosító pénztárakban elhelyezett szociáldemokrata beamterhad. Az orvosok elégedetlenek, tehetetlenek, mert orvosságra nincs pénz és ráolvasással nem tudnak gyógyítani. De különben is soványan kapják orvosi ténykedésük, munkájuk ellenértékét, mert a betegbiztosítónál. balesetbiztosítónál, nyugdíjintézetnél az a fontos kizárólag, hogy a betegbiztosító pénztár igazgatójának s a kontrollorok és uradnik elvtársak úri fizetése legyen biztosítva. A beteg munkás pedig hadd gyógyuljon meg magától. Azonban az ellenzék másik aggodalma is valóra vált. Az aggkori és rokkantsági biztosításra néhány év alatt befizetett dijak immár meghaladják a 3 milliárd koronát. Ez összegeknek egy része állítólag kommunális- és jelzálogkölcsönök formájában visszaadatolt a termelésnek. Azonban ezeknek a kölcsöntőkéknek a gazdasági életet termékenyítő hatását nem látjuk sehol, ellenben igenis látjuk azt, hogy a központi szociális biztosító a magánalkalmazottak nyugdíjbiztosító intézete s a rokkant biztosítási központ most szabályszerű spekulatív bankügyletekhez lát éspedig oly kockázatos ügyletekhez, amelyekhez a részvénytársasági bankoknak sincs kedvük. És itt az orosz áruszállítások váltóinak a leszámítolására gondolok. A magánbankok erre a célra nem hajlandók egy fillért sem áldozni, mert jól látják, hogy az orosz váltók rosszak és a bankok nem tudnának számot adni gazdálkodásukról a részvényeseiknek. A szociális biztosítási központokban nincs meg a fclclőségrevonás veszélye. Az elvtárs igazgatóknak nem fáj az idegen pénz clspckulálása, és egyébként is az intézetek autonóm testületek. Az állam sem vonhatja őket felelősségre, hiszen, ha az állampénztár kiürül, ami egyre gyakoribb jelenség, akkor a szociális biztosítók központjai kisegítik a pillanatnyi pénzzavarból. Vagyis, ma a kormányt, az állampénztárt is a szociális biztosítók tartják kezükben és zsebükben. Ez pedig nemcsak egészségtelen, hanem egyenesen vészes, beteg állapot, annál is inkább, mert az állam elsőrendű kötelessége volna megakadályozni a szociális terhek adójának tüzzcl-vassal való behajtását. A gazdát, a kis- és nagyiparost, a kereskedőt a szociális terhek egyenesen gyilkolják. Itt már csak egy dolog segítene: gondolkodni kell a túlméretezett szociális biztosítás kereteinek leépítésén, amint ezt már Németországban teszik. Ez volna a további feladat. Az első, közeli s azonnal megvalósítandó feladat az volna, hogy a szociális biztosítási terhek egy évre a világkrízis clvisclhctésc érdekében, teljesen fclfűggcsztcndök. A szociális biztosítási központ a maga mammutvagyonának kamataiból s ha kell, a tőkéből lássa cl a betegbiztosítás szükségletét. Ahelyett, hogy az orosz váltókat cszkomptálná, ezt a pénzt fordítsa a szociális terhek egy éves moratóriuma idején előálló szükségletekre. Bizonyos, hogy nagyobb áldás lesz ezen a