Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 141

46

Prága, 1924. november 5. Egry Ferenc beszéde a csehszlovák szenátusban E. Beneš külpolitikájáról.

Mélyen tisztelt Szenátus! A külügyminiszter úr az ö tevékenységét igyekezett a világ és a Csehszlovák Köztársaság közönsége előtt a lehető legjobb színben feltűntetni. Ez teljesen érthető, de megbocsát a külügyminiszter úr, hogy én ezt teljesen meddő törekvésnek tartom, mert a politika jóságát csak az annak nyomán fakadt megelégedés és jólét bizonyítja, aminek éppen az ellenkezője látszik a miniszter úr ténykedései következtében.

Én úgy gondolom, hogyha egy család otthont épít és nyugodt életet akar élni, akkor feltétlenül szükséges, hogy jó szomszédja legyen. Erre mondja a magyar közmondás: Jobb egy jó szomszéd, sok rossz atyafinál. De lássuk, hogy a fiatal Csehszlovák állam miként alapozza meg a saját jövőjét, miként biztosítja portáján a csendes, a nyugodt, a boldog megélhetést. Gondoskodva van-c arról, hogy ha a portán baj van, esetleg tűz üt ki, vagy valami nagy családi bánat éri a házat, ott lesz-e rögtön a jó szomszéd, aki segíti eloltani a tüzet, segíti letörölni a fádalom könnyeit?

Nem ismerem a cseh külpolitika irányát, pedig egy köztársaságban a legelső és legelemibb joga lenne a polgárnak, hogy azt megismerje. Azt látom és látja mindenki, hogy a miniszter úr a jó szomszédságra nem reflektál. Eszerint tehát kissé messzebb akarnak menni jó barátokért. A franciákhoz, az angolokhoz talán? Jól van; ezek nagyon derék és nagyon hatalmas népek, akiknek segítségére számíthat nemcsak Európa, de az egész világ népe. Ezt a segítséget mi is, mint az itt élő kisebbségek, várjuk és reméljük. De talán ezek a népek kissé messze vannak tőlünk és azután még valami közbe is esik köztük és mi közöttünk, meg ki tudja, hátha ezeknek a távoli pártfogóinknak éppen akkor lesz odahaza; vagy a még távolabb cső nagy birodalmaikon egy kis elintézendő bajuk, amikor éppen nálunk is szükség lenne rájuk.

Vagy talán a nagy szláv eszme az, amely a kormány tettének a rugója? Azért lenne az, hogy a kicsi Podkarpatská Rus nem bír a saját autonómiájához jutni, mert kell egy összekötő híd, amelyen a nagy szláv ölelkezés véghez menjen? Én nem hiszem, hogy a cseh nép ebbe a nagy egyesülésbe szívesen belemenjen, mert úgy járnának, mint szeretett szlovák testvéreik, sőt még szebben, mert a nagy orosz bálna a részletenként való elfogyasztást aligha ismeri és nehezen ismétlődhetne meg még egyszer a bibliai Jónás próféta esete. Már én csak azt tartom, hogy aki cseh, legyen cseh, aki magyar, legyen magyar. A magyarságnak is vannak sok-sokmilliós nép rokonai és mégsem akar se török, se tatár lenni; a történelem pedig azt bizonyítja, hogy éppen ezek ellen kellett élet-halál harcot folytatnia évszázadokon át, hogy a maguk életét és a mögöttük virágzó kultúrát megőrizhessék.

A kicsi népek élete bizony nem irigylendő és a cseh nép ezen kicsi népek családjába tartozik. Jó szomszéd nélkül, elcnségcktöl környezve, bizony aligha élhet meg. Nem elérhetetlen ideálok után kellene futni, de biztosítani az életét a kömyc-