Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 117 a város tulajdonából való elvételére; megszüntették községi óvodáinkat úgy, hogy ma az őslakos szülőnek igazán állandó szívfájdalmat kell éreznie, amikor gyermekét idegen nyelvű óvodába, idegen nyelvű elemi- és középiskolába, idegen nyelvű kereskedelmi iskolába kell járatnia és napról napra, sőt pillanatról pillanatra látnia kell fajának pusztulását. De nem történt más a magasabb kultúra terén sem. Hiszen mindenki előtt köztudomású, hogy a városi színház, a városi mozi és más kultúrintézmények a város részéről bruttó jövedelem 20 százalékával vannak részben vigalmi adó, részben pedig adóházbérlet címén megadóztatva. így a város közönsége c kultúrszükséglctckhez túlcsigázolt, szinte megfizethetetlen áron jut hozzá. A kultúra terjesztői, a színházdircklorok pedig vagyonilag tönkremennek s ezzel ez irányú munkálkodásunk is lehetetlenné lett téve. Bár nem tartozik szigorúan a kultúrához, de a város kultúrfokának a megítélésére mindenesetre jellemző a szegényügynek mikénti kezelése is. És szomorúsággal kell tapasztalnunk, hogy a város a legutóbbi 5 év alatt még a szegényügy kezelésébe is bevitte a politikát, még a szegényügyet is nemzeti szempontból kezelte. Ha egyáltalán a szegényügy kezelésének lehet mondani azt az eljárást, amit a város c téren is nagy igazságtalanságok történtek. Míg ugyanis az egyik új népkonyhának 4-7 ezer koronát adott támogatásképpen a város, addig a mi népkonyháinknak, amelyek pedig nemzetiségre és vallásra sohasem tekintettek, mindössze ezer koronát juttatott évenként, holott a mi népkonyháinknál a segélyre szorultak száma legalább is ötször akkora volt, mint a másik népkonyhánál. Nem is szólok az általunk fenntartott Patronagcról, mely összesen évi 500 koronát kapott, pedig 91 százalékban nem magyar ajkúak támogatásával foglalkozott. Hát, igen tisztelt közönség, ez nem jól van így. Ez nem mehet így! És Önöknek áll módjukban, hogy ezen változtassanak. Ezen pedig csak akként változtathatnak, ha jelöltlistánkat diadalra juttatják, mert jelöltjeinknek legfőbb óhaja és szilárd elhatározása az, hogy a város közigazgatásánál, a város gazdasági életében olyan levegőt teremtsenek, amely meg fogja engedni, hogy gyermekeink közül mindegyik olyan óvodába, olyan iskolába, olyan középiskolába, kereskedelmi vagy más szakiskolába járhasson, amelyben a saját anyanyelvén tanulhatja meg a szükségeseket és így ne legyen rákényszerítve az clbutításra és ne legyen zsenge korában gyermekünk fejlődése akadályozva, hanem testileg is, szellemileg is úgy fejlődhessék, amint az Úr Isten azt megengedi neki, dacára ennek a demokratikus világnak. Azonban térjünk át a város anyagi gazdálkodására! Köztudomású a város közönsége előtt, hogy a város az 1913. évben a kedvező valuláris viszonyok folytán legnagyobb részben megszabadult azelőtti időből való budapesti adóságaitól. És ha megnézzük a város mai képét, akkor megállapítható, hogy a városnak volt 1923. január elsején - körülbelül számítás szerint - 4 millió К-t meghaladó tartozása, amely tartozásban nem volt benne a mintegy félmilliót kitevő és az ’Obilní Ustáv’-val szemben fennálló lisztadó tartozás. Tekintetbe véve, hogy a város tényleges vagyona mai értékelés mellett sem ér többet 8-9 millió koronánál (hiszen a város ingatlanainak értékelésénél azok konjunkturális értékét számításba venni nem lehet, nem képezvén azok adás-vevés és cserebere tárgyát) c 4 és fél millió korona tartozás a város vagyonának körülbelül a felét teszi ki. Ezt az eredményt sikerült 4 év alatt az ideiglenes ’vybor’-nak és a kinevezett gazdálkodásnak elérni. Ha hozzávesszük még azt, hogy a városi pótadó - csak a bevallott pótadót számítva - 250 percente! tesz ki és milliókra megy az indirckt ftze-
