Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

Dokumentumok az OKP történetéhez 455 lag állítólag kijelentette, hogy azokról lehet majd beszélni, de hozzáfűzte, hogy azok teljesítése természetesen nem kizárólag tőle függ, mert ö elnö­ki tisztét az alkotmány keretei közt óhajtja gyakorolni. Ennek folytán Éva sem tett volna határozott ígéretet, hogy a magyar pártok mellette fognak szavazni.4 Folyó hó 17-én kora délután felkeresett Adám és előadván a fent is­mertetett helyzetet, felkért, hogy Nagyméltóságodtól táviratilag újabb uta­sítást eszközöljek ki. Ennek eleget is tettem.4 6 Aznap este az itteni japán ügyvivőhöz voltam diner-re1’ hivatalos, ame­lyen az ott jelenlevő több követtársamtól arról értesültem, hogy Hlinka megegyezett Bcnešsel és Hodžának sikerült az agrárpárt ülésén kieszkö­zölni, hogy az elnökválasztást nem teszik pártkérdéssé. Osztrák kollégám még azt is újságolta, hogy a magyarok is megígérték volna Bencšnek, hogy reá szavaznak. Ezen hírek alapján az az általános vélemény alakult ki, hogy Beneš megválasztása immár biztosítva van. A diner után Pósfay attaché kihívott és közölte velem Nagyméltóságod időközben megérkezett táviratának tartalmát.7 A nyert utasítás végrehajtá­sára okvetlenül szükségesnek tartottam, hogy mindkét magyar párt vezető­jével még az éjjel beszéljek és ezért megbíztam Pósfayt, hogy keresse fel azonnal Adámot, hogy Évával együtt a külváros egy bizonyos elhagyott részén várjanak reám, ahol autómban beszállva, zavartalanul fogunk tár­gyalhatni. Erre a találkozóra azonban csak Adám jött el, akivel közöltem Nagy­méltóságod utasítását. Eleinte sehogysem akart engedni és kijelentette, hogy inkább kész mandátumáról lemondani, semhogy Benešre szavazzon. Nagy nehezen sikerült őt jobb belátásra bírnom. Főképp az az érvelé­sem indította őt álláspontja megváltoztatására, hogy legújabb értesüléseim szerint Beneš megválasztása immár biztos és ezt az sem fogja veszélyez­tetni, ha a magyar pártok ellene szavaznak. Közléseiből arra kell következ­tetnem, hogy ha nem is történt formális megegyezés, Beneš mégis számí­tani látszik arra, hogy legalább a keresztényszocialista párt reá fog szavaz­ni. A tekintetben én is szkeptikus vagyok, hogy a közölt feltételekre vonat­kozólag nagyonis vague' formában tett ígéretét hajlandó lesz-e honorálni. 4 A bekezdést a margóra húzott függőleges vonallal megjelölték. 5 Weitstem 43. számú 1935. december 17-én, IX órakor leadott, külügyminisztériumnak cím­zett számjeltáviratáról van szó, amelyben közli a nemzeti párt képviselőinek véleményét, miszerint nem hajlandók Benešre szavazni és azonnali sürgönyválaszt kén. MOL К 64, 62. csomó, 7. tétel, X40/res/l935. 6 vacsorára 7 Kánya Kálmán 1935. december 17-én 21 óra 15 perckor leadott válaszában leszögezte, hogy feltétlen ragaszkodik a két párt egységes szavazásához, amenynyiben ez nem biztosít­ható, a pártokat utasítani kell a szavazástól való tartózkodásra. MOL К 64, 62. csomó, 7. té­tel, X40/res/1935. X határozatlan

Next

/
Oldalképek
Tartalom