Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
204 Angyal Béla 40 Pozsony, 1921. október 2. A Népakarat c. hetilap tudósítása Masaiyk elnök látogatásáról a pozsonyi városházán, ahol a szlovák keresztényszocialista városatyák tiltakozó memorandumot nyújtottak át az elnöknek címezve. Ebben felsorolták a szlovákság panaszait és sérelmeit a prágai kormányzattal szemben. Л KER. SZOC. PÁRT SZLOVÁK OSZTÁLYÁNAK MEMORANDUMA Folyó hó 20-án d. e. 11 órakor az elnök fogadtatása alkalmából a városházán a pozsonyi kcr. szoc. szlovák városatyák a szlovákság nevében memorandumot adtak át az elnöknek, melynek rövid tartalma a következő: A szlovák kér. szoc. városatyák teljes mértékben csatlakoznak a magyarok és németek memorandumához s azon kívül saját sérelmeiket is előterjesztik. I. Sérelmes az, hogy a nem cseh hivatalnokokat elbocsátják s helyüket csehekkel töltik be. Ugyanaz a sorsuk a tanítóknak és jegyzőknek is. Sőt még a hivatalszolgák szájából kiveszik a kenyeret, mint ezt Kovalovszki József volt egyetemi pedellus esete bizonyítja, akit szlovák létére elbocsátották állásából. A vasúton és postán az alkalmazottak ezreit fosztották meg kenyerüktől s ezek most éheznek, mert nyugdíjat nem kapnak. - Ezek között is sok a szlovák. Helyüket jól fizetett csehekkel töltötték be. II. A cseh tanárok és tanítók nem tudván szlovákul, csehül tanítják gyermekeinket. Így azok sem csehül, sem szlovákul nem tudnak, olyannyira, hogy még a középiskolák 3-4. osztályában sem tudnak ragozni a saját anyanyelvükön, annál kevésbé képesek e rendszer mellett más nyelvet, pl. a latint elsajátítani. Pl. A helybeli állami reálgimnáziumban' az összes tanár kivétel nélkül cseh, még a szlovák nyelvet is cseh (Marušiak) tanítja. Ezen iskola II. a osztályba járt 30 cseh, 12 szlovák, 1 német és 2 magyar. Ezek közül elbukott 3 cselt, 7 szlovák, 0 német és 1 magyar. Furcsa jogegyenlőség az, amikor 30 cseh közül 3, 12 szlovák közül 7 bukik el. És ugyanezen viszonyok uralkodnak a többi osztályokban és Szlovenszkó többi iskoláiban is. Kérünk orvoslást! III. Óriási sérelem az aránytalan különbség a cseh és nem cseh hivatalnokok és tanítók fizetése között. Míg a szlovák hivatalnok kénytelen koldusbéren (havi 800-900 K-val) nyomorogni, addig a cseh hivatalnokok és I I Pozsonyban.