Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval

DOBOSSY LÁSZLÓ 68 erre a dologra, ami remélem, nem magánéleti jellegű. Tudniillik - ismétlem - én azt megelőzően soha semmiféle városban nem jártam, a legelső élményem Érsekújvárott az volt, hogy amikor leszálltunk a vonatról és kimentünk az állomás elé, megbotlottam a járda szélében és egész testem hosszában elterültem, mert Vágfarkasdon nem volt járda. A földön jártunk, nem pedig ilyen városi aszfalton. A másik következmény az lett, hogy főleg az idősebb fivéreim, akik már gimna­zisták voltak, látták, hogy bizony az én tanulmányi felkészültségem rendkívül sze­gényes, ezért Érsekújvárott beírattak az ötödik elemi osztályba is. Tehát valójában nem a szokásos utat jártam, vagyis hogy a négy elemi után a gimnáziumba megy valaki, hanem én az ötödiket is elvégeztem, de ez sem nagyon segített. Ennek foly­tán az érsekújvári magyar gimnázium első három-négy osztályában bizony nagyon­­nagyon közepes tanuló voltam, mert hiányoztak az alapok. Ámde, és ezt most nagyon nyomatékosan mondom, és kérlek, hogyha valamilyen formában fölhasz­nálhatod, akkor használd föl, amikor negyedikes gimnazista voltam, akkor a test­nevelőtanárunkat valamilyen állampolgársági ügyből kifolyólag, tudniillik az illető erdélyi, illetve romániai származású volt, arra az időre, amíg rendezi az állampol­gársági ügyét, felmentették az oktatás alól. Helyette Pozsonyból jött egy tornatanár, akit úgy hívtak, hogy Hornyák Odiló. És itt most szeretném hangsúlyozottan elmon­dani, hogy nemcsak én személyesen, hanem általában az ott élő magyarság meny­nyi mindent köszönhet azoknak, akiket én úgy nevezek, hogy a nemzetiségi lét név­telen hősei... Nekem azóta is az a föltételezésem, hogy őt a csehszlovák tanügyi hatóságok büntetésből helyezték ide-oda, így például hozzánk tornatanárnak. Ő ugyanis Pozsonyban megszervezett egy cserkészcsapatot, a Kiskárpátok cser­készcsapatot, amelyben a pozsonyi magyar fiatalok tömörültek. Majd pedig amikor hozzánk jött - mi akkor a negyedik év vége felé jártunk -, az egyik első ténykedése volt, hogy megszállottként cserkészcsapatot szervezett Érsekújvárott. Mégpedig okosan úgy, hogy először csak két őrs volt, egy-egy őrsben tíz-tíz gyerek. Hogyan, hogyan nem, mert ahogy elmondtam, én ezekben a gimnáziumi alsó osztályokban csak közepes tanuló voltam, és testnevelésben szintén nem jeleskedtem különö­sebben, mégis ennek az alakuló cserkészcsapatnak két őrsvezetője lett: az egyik Jócsik Lajos, az osztálytársam, a másik pedig én. Szóval ő jelölt ki bennünket, és természetes, hogy mindenki elfogadta. Mármost, miért mondtam, hogy ez a Hornyák Odiló született pedagógus zseni volt? Nem azért, mert egy középszerű kis­diákot kiválasztott őrsvezetőnek, hanem azért, mert fölismerte, hogy mit kell tennie ebben a helyzetben. Egyébként mondanom sem kell, hogy a városban röhögtek raj­tunk, mert a cserkészeknek olyan híre volt, hogy ők hegyvidéki kirándulók, meg hasonlók. Márpedig Érsekújvárott, de még a környékén sincs semmiféle domb, csak teljes síkság, hát mit fognak itt csinálni ezek a cserkészek? De a továbbiak­ban kiderült, hogy neki lett igaza. És most, ha megengeded, valóban ilyen magán­életi mozzanatot mondok el. Mivel feladatot kaptam, felelősséget, hogy vezetni kell egy csoportot, én ettől a pillanattól kezdve búcsút mondtam a vágfarkasdi nosztal­giának, a faluemléknek, s rájöttem, hogy igenis ez a feladatom. Ettől kezdve jó tanuló lettem, és egészen az érettségiig úgynevezett csillagos tanuló. Azért csilla­gos, mert az év végi értesítőben a kitüntetett, szóval a jeles tanulók neve mellé egy csillagot tettek. Sőt, azon a nyáron, amikor cserkész lettem és őrsvezető, a orszá­gos ifjúsági, főleg cserkészfolyóirat, a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk, amelyet Scherer Lajos losonci tanár szerkesztett, egy pályázatot írt ki, e címmel: A szlovákiai magyar diák hivatása. És mivel Hornyák Odiló jóvoltából bizonyos hivatásérzet kéz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom