Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
Édesanyja is tallósi lány volt? 65 Az anyám is tallósi lány volt, erre még rátérek. Az apám tehát kérte, hogy helyezzék át magyar vidékre, a felesége miatt, meg egyáltalán a család miatt. így került az apám egy akkor létesített kis szárnyvonal egyik állomására, Vágfarkasdra. A két végállomás Vágsellye és Negyed volt. A vágsellyei állomás kapcsolódott a Budapest-Pozsony-Prága nagyvonalakhoz. Tehát Vágfarkasdra került az apám. Itt születtem én 1910. augusztus 9-én. Apám történetéhez még harmadik mozzanatként megemlítem azt, hogy 1919-ben, amikor Magyarországon Tanácsköztársaság volt, és amikor még a trianoni szerződést nem írták alá, a csehszlovák hadsereg el akarta foglalni azokat a területeket, amelyeket aztán később hivatalosan is megkapott. Nos, ekkor a magyar Tanácsköztársaság hadjáratot szervezett, ez volt az úgynevezett „tavaszi hadjárat", Stromfeld Aurél irányításával. A tavaszi hadjárat előkészítése során a budapesti vasúti hatóság felszólította a magyar vasutasokat, hogy lépjenek sztrájkba, nehezítsék meg a csehszlovák csapatok előrenyomulását. Egyébként a csehszlovák csapatokat akkor egy Petit nevű francia tábornok irányította. Apám a legtöbb magyar vasutassal együtt szintén sztrájkba lépett, vagyis nem teljesítette a szolgálatot. Emiatt aztán, amikor hivatalossá vált az államfordulat, és berendezkedett azon a területen a csehszlovák államhatalom, akkor apámat a többi hasonló helyzetben lévő magyar vasutassal együtt elbocsátották. Apám ekkor körülbelül 40-50 év között volt, és mi ott maradtunk Vágfarkasdon. Apám életének egyes mozzanatait azért hoztam itt szóba, mert úgy vélem, tanulságosan szemlélteti a századforduló évtizedeinek egyik sajátos magyar eseményét: a paraszti sorból a polgárság alsó rétegébe emelkedők viszonylag nagy számát, illetve a fejlemény körülményeit. Most rátérek röviden az édesanyámra, aki - ahogy előbb említettem - szintén tallósi volt és szintén egy kisgazda családnak a legfiatalabb sarja. De ezt megint csak nem családi vagy származási okok miatt mondom, hanem azért, mert hozzátartozik a közép-európai néptörténelemhez. Ugyanis abban a faluban, Tallóson volt egy uradalom, a galántai Eszterházyak birtoka, ahol a kisegítő személyzet, tehát elsősorban az iparosok, rendre idegenek voltak. Például a lovász mindig angol volt. Azután pedig, az első világháború után, a sofőr olasz lett, még most is emlékszem a nevére, Cerezettónak hívták. Ezek az idegen származású mesteremberek, amikor már kiöregedtek, illetve az ő gyermekeik a faluban telepedtek le. így lett ez a színtiszta magyar falu - hogy úgy mondjam - felhígítva idegenekkel. Az én nagyapám, az anyámnak az apja szintén ilyen származék volt, Bihercznek hívták. Föltételezem, bár erről nem esett szó, talán nem is tudták már, hogy ezek a Biherczek bajorok lehettek. Nos, az én nagyapám feleségül vett egy magyar lányt, méghozzá egy olyan leányzót, hogy a faluban még az én gyerekkoromban is élt az emléke: szőke csodának nevezték, mert állítólag nagyon szép volt. Olyan elszegényedett magyar családból származott, melynek tagjai az 1848-’49-es szabadságharc után kétszeresen is üldözöttekké váltak. Akkor az én nagyapám feleségül vette ezt a bizonyos Szabó Ilonkát. Minden adatszerint, anyám elbeszélése meg a gyerekkoromban Tallóson hallott történetek alapján mondhatom, hogy ez a nagyapám, aki már nem élt akkor, amikor én ott gyerekeskedtem, nagyon kiváló, talpraesett, okos parasztember volt, évtizedekig viselte a bírói tisztet a faluban. És, bár - ismétlem - akkor már régen halott volt, de valóságos legendák jártak róla, hogy milyen józan, okos parasztember volt. Például ha valamiféle hivatalos ügyben elmentek a jegyzővel a járási központba, Galántára, természetesen nagyapám kocsiján mentek, és a jegyző ilyenkor bement ebédelni vagy sörözni, de DOBOSSY LÁSZLÓ
