Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Pozsony bűvöletében. Interjú Schleicher Lászlóval
SCHLEICHER LÁSZLÓ 54 sok, egészen a kommunista rendszerig, és tovább, mindig rosszabb és rosszabb lett. Úgyhogy én úgy emlékszem a gyerekkoromra, hogy itt éltem a legnyugodtabb, legbékességesebb életet. Később aztán minél tovább, annál rosszabb lett a helyzet. Ami a kulturális életet illeti, hát akkor itt nagyon szűk művészi világ élt. Volt színház, opera, volt azután később rádió is, voltak koncertek, volt filharmóniai zenekar, voltak színtársulatok, magyar színtársulatok is, pl. a Toldy Körnek is volt színtársulata, s ezek egymás után szépen szerepelhettek a színházban különféle előadásokkal. És volt például itten jól működő cserkészcsapat, úgyhogy itt virágzó kulturális élet volt, előadásokkal, koncertekkel és színházi előadásokkal. Azután, mikor jöttek a csehek, akkor a cseh színészek is szerepeltek, cseh zeneszerzők műveit is előadták, úgyhogy itten aztán szép nyugodt élet volt. Tetszett említeni, hogy a magyarok és a németek lojálisak voltak az új rendszer iránt. Igen, de viszont lélekben volt a tragédia, amit kifelé nem mutattak ki az emberek, mert elviselhető volt az élet. Lehetett az utcán és a hivatalokban is szabadon németül és magyarul beszélni. A 2. világháború után aztán előjött a magyar- és németüldözés, hát akkor már minden megfordult. Akkor már csalódtak az emberek, amikor elkezdték az embereket deportálni. A németeket és a magyarokat innen tetszés szerint, a lakásuk miatt, amit elkoboztak, kilakoltatták és deportálták őket, engem is. Visszatérve az ifjúkorra, Laci bácsi kikre, milyen tanárokra emlékszik a gimnáziumból szívesen vissza? Hát legszívesebben emlékszem az Antalffy Vilmos tanáromra,68 aki nekem a gimnáziumban latin- és magyartanárom volt. És azonkívül már akkor ott szervezte meg a magyar diákok énekkarát és zenekarát. Azután Orbán László, Orbán Gábor69 tanár is, arra is nagyon jól emlékszem. Különösen nagyon szerettem és tiszteltem a hittanáromat, a dr. Szilva Emilt, akinek én gyerekkoromban rendszeresen ministráltam is minden alkalommal, amikor ő misézett. Az is annyira szeretett és becsült engem, hogy neki köszönhetem az első rekvirációmat, amit kaptam az ő közbenjárásával a Tátrába, a Karitász szanatóriumban. Azután volt még egy pár más tanárom is, de hát azokra most hirtelen nem emlékszem vissza, azt hiszem, ez a pár elég a jó példára. És a diáktársak közül? Hát az én osztálytársaim közül úgy tudom, hogy már mindegyik meghalt. Most utoljára halt meg tavaly, 94 éves korában az egyik legkedvesebb osztálytársam, Samján István, aki az itteni egyik magyar alapiskolának, elemi iskolának volt az igazgatója. Hát erre emlékszem nagyon jól. A többiek, az osztálytársaim közül sajnos elszállingóztak, mindenfelé elsodorta őket az élet. 68 Antalffy Vilmos (1878-1946): Zeneszerző, karmester, pedagógus. Budapesti tanulmányait követően 1901-től a pozsonyi magyar gimnázium tanára. 1921 és 1946 között a pozsonyi jezsuita templom Salvator énekkarának karnagyaként tevékenykedett. Kritikákat, egyházi műveket publikált. 69 Orbán Gábor (1888-1953): Nyelvész. Privigyei, majd pozsonyi gimnáziumi tanár, az ún. Masaryk Akadémia első elnöke. 1950-től a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán és a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékén oktatott.
