Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tóth László: Utószó
kellett cserkészni. így a Molnár Imrével való, korábbi keletű baráti kapcsolatunkat követő több évtizedes, s lényegében máig tartó tevékeny munkakapcsolatunkat az elején az elhagyott, illetve elhallgatotVelhallgattatott múltunkkal való friss találkozások jellemezték leginkább, mely hirtelen rátalálások irodalom- és kisebbségtörténelmi jelentőségét elsősorban létezésük puszta ténye adta. De a (cseh)szlovákiai magyarság 1945-1948 közti történetének - beleértve mind a Cseh- és Morvaországba deportáltak, mind a Magyarországra áttelepítettek, mind az otthonukban meghagyottak sorsának - feltárása mellett így íródtak be Molnár úttörő jelentőségű kutatásai nyomán Esterházy János tevékenységének és mártíriumának mindaddig fehér lapjai (ennek nyitányát revelatív erejű vágsellyei előadása jelenti 1989 novemberében), s így egészült ki fontos fejezetekkel feltárásainak, összefoglalásainak, interjúinak köszönhetően a két világháború közti csehszlovákiai magyar közművelődés, továbbá ifjúsági mozgalmak, valamint keresztényszocialista politizálás története is. És ezt a célt szolgálja Molnár Imre mostani múltmentő beszélgető-könyve is, mely a 20. század első fele csehszlovákiai magyar történelmének, annak idején évtizedekig ki- és eltagadott, az 1980-as évek második felében, illetve az 1980-1990-es évek fordulóján még köztünk levő tanúit, azt ilyen-olyan szerepben alakító részvevőit szólaltatja meg (egy-egy esetben mások interjúival is kiegészítve a magáéit). A „Gyűlölködés helyett összefogás” kötet vallomástevői - Boross Zoltán, Schleicher László, Dobossy László, Varga Imre, Sinkó Ferenc, Göndöcs László, Hites Kristóf, Vigh Károly és Szabó Károly - közül mára már senki nincs az élők sorában. Vagyis Molnár Imre jelen kötetével, a saját és társai két, két és fél évtizeddel ezelőtti interjúival pótolhatatlan múltmentő ténykedése mellett bizonyos értelemben élet-mentő tevékenységet is folytatott. S mindemellett oroszlánrésze volt mindabban, amit emlékezetes, illetve „tényszerű” múltunkból az elmúlt évtizedekben neki köszönhetően (is) önképünk és önmegjelenítésünk részévé tehettünk, tettünk. Abban, hogy a „szemtanúk nemzedékének ideje” ily módon (is) kitolódott a halálukon túlra, s hogy „személyes emlékezetük” átfordíthatódott a „kollektív emlékezetbe”, hogy továbbra is itt vannak, itt lehetnek köztünk. S hogy e témáiban, utalásaiban, vonatkozásaiban példásan szerteágazó kötetével továbbra is a bevezetőben említett assmanni bibliai időn belül maradhatnunk. 307 Tóth László
