Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
SZABÓ KÁROLY 294 még a maradék készletet is elszállította, azzal, hogy ő 450 ezer koronát invesztált az üzembe. Később kiderült, hogy ezt hamis számlákkal próbálta igazolni. A járási nemzeti tanács Dupka mellé állt, aminek eredménye az lett, hogy Vígh Jánost 3 napra lecsukták, elszámolás nélkül települt át Magyarországra, s korábbi vagyonából egy fillért sem kapott vissza. A másik probléma az volt, hogy a Szlovák Telepítési Hivatal az egyezménynek ellentmondó módon megkezdte a háborús bűnösök áttelepítését. Említettem, hogy a Pöstyéni jegyzőkönyvben nem született megállapodás az ítélet hatályidejét illetően. A magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy csak azokat hajlandó átvenni, akiket 1946. május 15-ig ítéltek el, és az áttelepítést tulajdonképpen - akár háborús bűnösökről van szó, akár rendes, az V. cikk alapján áttelepítendőkről - a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatal végzi. Ennek ellenére 1947-ben a Szlovák Telepítési Hivatal egyoldalú intézkedést hajtott végre. 1947. július 9-én 32, augusztus 7-én 14, augusztus 18-án 15, szeptember 2-án pedig egy személyt tétetett át a magyar határon, továbbá 20 olyan személyt, akikről a Magyar Meghatalmazotti Hivatal csak később értesült. Tehát egyoldalúan telepítettek ki, illetve tettek át embereket a magyar határon. Hogyan történt ez az „áttéteiéi”? Ez úgy történt, hogy a szlovák rendőri szervek átadták ezeket a magyar rendőri szerveknek. Persze a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatal tiltakozott az ilyen eljárás ellen. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság pedig felkérte a magyar belügyminisztériumot, hogy a jövőben utasítsa a határ menti rendőri szerveit, hogy ilyen esetekben ne vegyék át az áttelepítendőt, mert az áttelepítést minden vonatkozásban a pozsonyi Meghatalmazotti Hivatal végzi. A háborús bűnösök áttelepítése 1947-ben úgy történt, hogy csak a háborús bűnösnek nyilvánított egyént telepítették, illetve adták át. A családtagjaik választhattak, hogy ott maradnak vagy áttelepülnek. Miután tiltakoztunk az ilyenfajta akciók ellen, 1947 végére a háborús bűnösök ilyen jellegű áttelepítése megszűnt, később már elő sem fordult. Kötelezte magát a csehszlovák kormány arra is, hogy a menekültek visszatérhetnek otthonaikba, ingóságaikat államköltségen leszállíthatják. De ez az akció, amit a 22-es számú véghatározat biztosított, nagyon vontatottan ment. A csehszlovákok mindent elkövettek annak érdekében, hogy húzzák-halasszák ezen kötelezettségük teljesítését, úgyhogy 1947-ben nagyon kevés ember jutott vissza. Pedig tudtuk, hogy minél később kerül egy ilyen akcióra sor, annál kevésbé van remény arra, hogy az illető ingóságait megtalálja. Egy szomorú esetet is szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani. Egy Németh János nevű ember haláláról van szó, akinek a temetésén a magyar Áttelepítési Kormánybiztosság és a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatal is képviseltette magát. Ő egy tallósi mintagazda volt, fiatal ember, úgy harmincöt év körüli, akinek gyönyörű paraszti portáját és vagy 35-40 hold föld ingatlanját elkobozták és egy Anton Plačko nevű szlovák telepesnek juttatták. Németh János apósához, Pozsonyeperjesre költözött, melyTallós mellett van. Egy ízben, mikor visszatért Tallósra, hogy édesanyját meglátogassa, a tallósi csendőrparancsnok felvilágosította őt arról, hogy a házában lévő ingóságait, a bútorokat, ágyneműt, stb. magával vihetné. Azt, hogy ezt a csendőrparancsnok miért tette, nem tudom, mert legtöbb helyen a csendőr nemhogy biztatta volna a magyart, inkább elijesztette. De lehet, hogy ez jóindulatú ember volt. Erre Németh János a sógorával, Lengyel Bélával elment Tallósra megfelelő járművel az akkor már Plačko lakta házba. Amikor Plačko
