Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
el Mekkából Spanyolországba és jött át Franciaországba, míg Martell Károly vissza 185 nem pofozta a szülőhelyére. Aztán megfordult és villámgyorsan egészen Indiáig terjedt. És az is biztos, hogy a protestantizmus térhódítását nagy részben a fejedelmek és földesurak hatalmi-gazdasági törekvései segítették, s hogy az egyházi reformerek a polgárság hazájában, Angliában is gazdasági alapon orientálódtak, a királyi hatalom, az angol lordok egyszerűen a pápai befolyástól akartak szabadulni. Ezt én mind látom és belátom, ugyanakkor változatlanul az az álláspontom, vagy ha úgy tetszik: az álláspontunk, hogy hiába a gazdasági érdek, abból semmi sem lesz, ha nincsenek hozzá megfelelő szellemi emberek. Mert hiába kínáltak volna a pápák Michelangelo Buonarottinak vagy Santi Raffaellónak vagyonokat, ha egyik nem lett volna Michelangelo, a másik meg Raffaello. Sőt, én azt az álláspontot sem tudom elfogadni, hogy egy nemzet felemelkedését a gazdasági erők döntik el. Mert itt van például a románság. Évszázadokon keresztül a legkegyetlenebbül tapostak rajta és elnyomták. És a vége mi lett? Addig szaporodott, addig szaporodott, hogy egyszerre csak elfoglalta az egész Erdélyt. Sőt még tovább is terjeszkedett, alázatosan végigosont a Kárpátok hegyein, s a végén a vlahok olyan települési rendszert alkottak, hogy annak alapján szervezeték meg Árva megyében is a telepítéseket. A románok kivárták az időt, amikor már a tömeg, a számbeli fölény döntött. Ennyit hát a gazdasági tényezőkről. S az 1944-45-ös évek fordulóját hogyan élte meg? Amint már elmondtam, az ostrom alatt kétszer is kibombáztak. Először is a feleségemet, két gyerekemmel és a harmadikkal a méhében kivittem anyám szülőfalujába, Hontra. Tudtam ugyanis, hogy a mi falunk tönkre fog menni, ki lesz telepítve. A házunk utcai frontján volt egy vakablak, kívülről volt beüvegezve, az üveg mögött meg egy Mária-szobor állt, őrizte a házat. Sasvári zarándokok hozták, nagyon szép alkotás, nem paraszti munka. Össze tudom hasonlítani, mert megvan ez nekem paraszti változatban is. Ez, amelyről beszélek, valamelyik kismester műve lehetett. Na, én ezt a szobrot kiemeltem a helyéről s magamhoz vettem, hogy ennyi maradjon meg a szülőföldemből. Na, már most, amikor jött az ostrom, akkor én a családomat visszahoztam ide, Budapest poklába. Mikor kibombáztak a Vilmos császár úti lakásunkból, karácsonyeste bevágott a házunkba egy ágyúgolyó, akkor elmenekültünk a Gát utcába, és ott született meg a kislányom, a harmadik. Na, most azért ember az ember, hogy minden helyzetben megtalálja az élet lehetőségét. Vagy ahogy Arany János mondja az Enyhülésben: „Nincsen olyan puszta ínség, / hogy magának benne /a halandó egy tenyérnyi / zöld virányt ne lelne.” Féltem az elkövetkezőktől, attól, ami sajnos, be is következett, de reméltem, hogy a magyarság a keresztút végén el fog jutni a feltámadásához is. Ezt egyébként most is hiszem, és én azóta is pontosan azt a munkát végzem, amelyet a Felvidéken elkezdtem. Látszólag vallásos kis irományok a műveim, de mindegyikben benne van, amit én fontosnak tartok: a keresztény erkölcs tanulsága. S egyetlen célom, hogy ezzel Magyarországon minél többen megismerkedjenek. Megismerjék és elgondolkozzanak fölötte. Most százezer példányban jelenik meg a lap, amelybe írok, az Új Ember. Egy lappéldányt általában, ugye, három személy olvas el. Ez annyit jelent, hogy háromszázezer emberrel beszélgetek, cserélek eszmét. Most sem csinálok mást, mint fiatalkoromban. Nem tudom, idéztem-e már Pázmányt, hogy az élet szoptató dajkája az ifjúkor. Amit ifjan magunkba szívunk, az nem a húsunkba, hanem a csontjainkba rakódik le, és a koporsónkba kerül velünk. Az erkölcsi neve-SINKO FERENC
