Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
kodott a nevének a megmagyarosításán. A Szenttamási nevet akarta felvenni. S 171 én magam is azon az állásponton voltam, hogy ha az egymillió felvidéki magyarból egységes társadalmat akarunk kovácsolni, akkor nem szabad semmiféle társadalmi osztályról és semmiféle szellemi erőről lemondanunk. Ezt a következtetést aztán nyilvánosan Szvatkó Pál vonta le a történelmi helyzetből. Meg kell alakítani, mondta, az önálló felvidéki magyar kantont, önálló egyetemmel, önálló közigazgatással. Egyedül a területi autonómiák formációja hozhat változást Közép-Európa történelmébe, békét a Kárpát-medence, a Cseh-medence és a Bécsi-medence életébe. Mert a pánszlávizmus, a pángermánizinus s a hülye magyar turulizmus, meg egyebek, ugye, annyi robbanóanyagot halmoztak föl a tájainkon, hogy ezt már nem lehet fokozni. Én pedig továbbra is vallottam a Pfeiffer-jelmondatot: A csak eretnek kötőszó, a katolikusok kötőszava az is. Pfeiffer Miklósnak ezt az elvét akkor fogadták el általánosan, amikor már késő volt, mert jött a hitleri háború... 1938 táján jelent meg a Prágai Magyar Hírlapban, meg a többi lapban az összefogás programja... Na, szóval az Új Élet első szakaszát a harc jellemezte, a szociális enciklikák elveinek a hirdetése, erős kritika befelé, a magyar kispolgárság és polgárság antiszociális gondolkodásmódja ellen stb. A második szakasznak, amelyet már én jegyeztem, a konkrét munka volt a központi célja és programja: az akkor kezdődő szövetkezeti mozgalomnak, a kulturális szervezetek munkájának, az ifjúsági mozgalmaknak a támogatása. Úgyhogy nem véletlen ám az, hogy a Hanza, az SZMKE (Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület) s a különböző ifjúsági mozgalmak munkatársai között hamarosan megjelentek a mi embereink is. No, szóval ez volt az én Új Élet-es korszakomnak a programja, ez után átadtam a főszerkesztést András Károlynak, mert én is családot akartam már alapítani, mert szó szerint nyomorogtam. Az Új Életet ingyen szerkesztettem, abból éltem, amit Pfeiffer Miklós kanonoktól kaptam, ő adott szállást és kosztot. Jövedelmem csak annyi volt, amit saját írásaim után kaptam. András Károly szintén rendkívül tehetséges szerkesztő volt. De azt kell mondanom, hogy az elődöm is meg az utódom is jobb újságíró volt, mint én. Ezt őszintén be kell vallanom. András idejében, 38-ban aztán, amikor visszakerültünk Magyarországhoz, szembetaláltuk magunkat az anyásokkal. Mi a trianoni magyarokat neveztük így, a szociális gondolkodásban elmaradott trianoni részek magyarságát. Voltak persze szocializációs törekvések az anyások között is. Ott volt a Korunk Szava, s a Vigilia mint katolikus lap. De mi azt akartuk folytatni, amit Felvidéken elkezdtünk. Jellemző, hogy a KALOT-nak, a Katolikus Agrárifjúsági Légé nyegyes ül etek Országos Testületének (amely tulajdonképpen a belga agrár-ifjúsági egyesület magyar megfelelője volt) a fő szervezője, Kerkai Jenő jezsuita páter az első időben az Új Életnek is munkatársa volt. S amikor kibontakozott a KÁLÓT, akkor a főtitkára az a Meggyesi Sándor lett, aki korábban a felvidéki SZKIE-ben (Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület) dolgozott. És az a Magyar Ferenc, aki előbb egy ideig nálam volt mint fiatal, kezdő újságíró, később a magyarországi népfőiskolák egyik vezetője lett. No, szóval azt akarom mindebből kihozni, hogy az Új Élet történetének a harmadik szakaszában a magyarországi életbe való beilleszkedés lett volna fő feladat, de úgy, hogy a beilleszkedéssel egy időben létrehoztunk volna egy valódi keresztény-szociális mozgalmat is. Ami a szerzőinket illeti, míg az elődöm igyekezett külföldről a legkülönbözőbb írókat begyűjteni, én a magyar szerzőkre összpontosítottam a figyelmünket. SINKÓ FERENC
