Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
170 CJz LUer LU LU o 00 felesége. Egyszer Schönherz Klára meghívta Pfeiffert előadni is a kommunista Petőfi Társaságba, de az öreg ezt már azért nem merte vállalni. - Elkalandoztam, mi is volt a kérdés? Nem kalandozott el, csak megvilágította az Új Élet társadalmi hátterét, s azt, hogy mindez, áttételesen, hogyan függött össze életének alakulásával. Rengeteget tanultam Pfeiffertől. Rengeteget. Egyebek között ilyeneket mondott nekem, latinul: Barátom, ami a kitűzött célok sorában a legfőbbként jelenik meg, az a végrehajtás során, a teendőknek a rendjében az utolsó mozzanat. Ez Szent Tamás-i tétel, ugye. Ilyen tanácsokkal látott el bennünket. Meg mondott keményebb dolgokat is. Káromkodni nem káromkodott, de azért nem tartozott a kegyes szájúak közé. Rendkívül érdekes egyéniség volt. Megírtam már kétszer is az életét. Az egyik életrajzom róla Ausztriában, a másik most, Rómában jelent meg. Fischer-Colbrie portréját is megrajzoltam, sorra akarom venni az Új Élet fő munkatársait. Mécs László lesz a következő, akinek érvényes kritikai arcképét még senkinek sem sikerült megteremtenie. Se a jobb-, se a baloldalon. - Na most az Új Életről valami közelebbit. A történetét három szakaszra oszthatjuk. Az első szakasz volt Rády Eleméré, az alapítóé. Rády is rendkívül tehetséges ember volt. Kitűnő újságíró. Sajnos, már akkor lehetett látni rajta, hogy valami baja van, hogy beteg. Korán meghalt, harminc-egynéhány éves korában, mégpedig valósággal széthullott a szervezete, valamiféle idegtuberkulózisa volt, vagy ilyesmi. Ő is a Szent György Körből indult, de a szentgyörgyösök később, ahogy már volt róla szó, szembefordultak egymással. A gombaszögi találkozón még Rády is ott volt, azt hiszem, a Vetés egyik számában beszélt erről, meg arról is, hogy hogyan fogadták Erdélyben a Sarló mozgalmát. Balogh Edgár már korábban el akart szakadni az általa reakciósnak tartott felvidéki társadalom vezetőitől, s az egész Szent György Kört balra akarta vinni. Viszont a Szent György Kör tagjainak a többsége nem volt hajlandó őt követni. Mikor kilépett a Körből, s megalakította a főiskolások külön cserkészegyesületét, akkor a többiek kiátkozták és átadták a Szent György Kör vezetését Rády Elemérnek meg Baráth Lászlónak. De a Szent György Kör tovább bomlott, és Rády Elemér létrehozta a Prohászka Kört, Baráth Laszlóék pedig a Magyar Munkaközösséget. Harc dúlt a különböző frakciók és a Szent György Kör között. A Szent Györgyben a Balogh Edgár- és Sarló-ellenességet főleg Rády Elemér képviselte, s ennek az Új Élet első évfolyamában nemegyszer írásban is hangot adott. Én nem voltam hajlandó őt ebben a dologban követni. Nekem az volt az álláspontom, és ezt a Pfeiffer kanonok is osztotta, hogy a felvidéki magyarságnak a legelső és a legfontosabb dolga az összefogás és a közös érdekeink óvása. Tehát ha valaki kommunista akar lenni, pontosabban baloldali - mert kezdetben a kommunista színvallás nem volt még olyan gyakori, azt csak Terebessyék hozták divatba, jóval később, a kosúti sortűz után -, szóval nekünk, néhányunknak az volt a véleményünk, hogy ha valaki baloldali, azt még nem kell kiátkozni. S éppen úgy nem szabad kizárni azt sem, ha valaki, mondjuk nacionalista. Bár van nekem egy cikkem, ami miatt sokáig féltem, hogy egyszer a fejemhez verik. Abban azt írtam, hogy számunkra, a katolicizmus hívei számára a jobboldal is és a baloldal is elfogadhatatlan. A jobboldalt akkor már nem kellett nagyon magyarázni, hogy miért rossz, a hitlerizmus az ajtónk előtt volt, Pfeiffer Miklós például annyira antihitlerista és antifasiszta volt, hogy komolyan gondol-
