Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
csolatban hadd mondjam el, hogy évekkel később a feleségemmel elmentünk abba a dél-franciaországi falucskába, ahol a Károlyi család végül meghúzta magát, a Szapáry grófi család mellett. Két ház volt, tulajdonképpen két szép udvarház. Ki tudja, miért, a Károlyi-háznak az istállójára ki volt téve egy tábla, hogy itt halt meg Károlyi Mihály. Hogy ez miként történt, nem tudom, lehet, hogy ez is hozzátartozott a legendacsináláshoz: majd magyarok jönnek errefelé, s látni fogják, hol halt meg Károlyi Mihály. Károlyi Mihály tehát disszidált. Elérkeztünk 1948-hoz, amikor is nagy ünnepségeket tartottunk, melyek során főleg a 48-as forradalom franciaországi kapcsolatait próbáltuk meg feléleszteni. A Franciaországi Magyarok Demokratikus Egyesülete, amelynek az elnöke lehettem, ezt az alkalmat fölhasználta erre a megemlékezésre. Ez akkor fontos esemény volt. Ezzel befejeződött a fordulat éve? Az akkori rendszerváltás tüneteként befejeződött a tragikus Rajk-per. Abban a történelmi pillanatban számomra ez azért volt fontos, mert megint döntés elé kerültem. Ugyanis akkor nagyon sokan, akik addig valamiféle formában, funkcióban segítették a magyar demokratikus kibontakozást, disszidáltak. Disszidáltak azok, akik a régebbi rendszerből ottmaradtak, és akikre az itthoni demokratikus erők, személyiségek támaszkodtak. Természetesen bennem is fölmerült, hogyne merült volna fel, hogy esetleg ezt kellene csinálni, vagyis szakítani és disszidálni. Én akkor ezt megint elhárítottam magamtól, ezt a majdnem azt mondanám, hogy kötelezettséget, éspedig azért, amit már előbb előadtam, valamint azért is, mivei az én korábbi tapasztalataim azzal a rendszerrel, amely itt a fordulat éve után és a Rajk-kivégzés után berendezkedett, olyanok voltak, hogy ha valaki nem kíván tagja lenni az uralkodó pártnak, akkor azt nem erőltetik. Én megint csak nem akarom cáfolni mások véleményét, de mindig fölmerül bennem valami kétely, amikor azt olvasom vagy hallom, hogy ez vagy az a személy nem lépett be a pártba, pedig többször is felszólították, hogy lépjen be, stb. Én elhatároztam, hogy ha bekövetkezik az, hogy hazahívnak, akkor hazajövök, de pártonkívüli maradok. Mindenképpen pártonkívüli maradok. Nos, ez be is következett, 1950 áprilisában. Kaptam egy levelet, Boldizsár Iván külügyi államtitkár aláírásával. Ő később elmondta nekem, hogy ő saját felelősségére kérte, hogy ilyen módon hívjanak haza, ne pedig úgy, ahogyan általában szokták, vagyis hogy az illetőnek írnak, vagy üzennek, hogy jöjjön haza jelentéstételre. Hazament jelentéstételre, s többé nem mehetett vissza. Általában ez volt a szokás. Ettől a szokástól eltérően ő egy olyan levelet küldött nekem, megköszönve eddigi tevékenységemet, hogy jöjjek haza itthoni munkára. Ez volt 1950 áprilisában. Én 1950 április végén hazajöttem, családomat pedig kint hagytam azzal, hogy amikor itthon lakást szerzek, és a szokásos dolgokat elintézem, akkor jöjjenek utánam. 1950 április végén hazatértem annak ellenére, hogy ott kint is többen figyelmeztettek, hogy ne menjek haza, mert ez kockázatos vállalkozás. Ennek ellenére én hazajöttem. Másnap leutaztam a nővéremékhez, akik közben anyámmal együtt áttelepültek Vaskútra, Baja mellé. Elmentem hozzájuk, náluk töltöttem a május 1-jét végighallgatva a május 1-jei ünnepséget, amely első találkozásom volt az akkori magyar valósággal. A következőképpen: kivonult a falu lakossága a rétre, ahol egy városi elvtárs furcsa hangsúlyozással fölolvasott egy szöveget a nemzetközi helyzetről, 109 DOBOSSY LÁSZLÓ
