Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
78 nem magyarországi lakhelyűek hazatérését, ami nagy terhet jelent a magyar államnak, a hazatérők pedig kénytelenek elszakadva élni a családjuktól.121 Ez idő tájt már inkább csak a szovjet lágerekből visszatérőket érintette ez a probléma, hiszen 1946 őszéig a visszaemlékezőim egypár kivételével otthon voltak. A déli útvonalon speciális helyzete volt a pokingi tranzittábornak. Az amerikai megszállás alatt található ausztriai láger az egyik legismertebb menekülttábor volt, amit vegyes tábornak is neveznek, mivel itt civilek is helyet kaptak, a katonák hozzátartozói, családtagjai. A táborban nagy volt a fluktuáció, az itt lévők átlaglétszáma 15-20 ezer főre volt tehető.122 A vonatban volt egy ember, azt mondja, maguk ne akarjanak átmenni az [Inn] folyón, lelövik magukat az oroszok. Inkább menjenek el Pokingba. Ott volt egy gyűjtőtábor, ahol összeszedték a magyarokat, onnan ment magyar felügyelettel vonat, azzal vittek minket aztán Magyarországra. Ottan már rendes barakkok voltak, nem volt olyan kényelmes. Olyan három hétig kellett várni, míg jött az a szerelvény, mert az amíg odament és visszajött, az eltartott egy darabig. Három hét múlva aztán bevagoníroztak, mert akkor már volt hely, és eljöttünk egészen Kaposvárra. (Molnár Lajos, 1946 júniusa) Pokingban volt Németországnak a fő-fő feketéző tábora. Itt voltak a gazemberei, ezredes úr, a százados, meg a csendőrparancsnok, ezek mind ott voltak összeverődve. A táborban volt a Síró majom csárda, a Vadkacsa csárda, a Hej klub, valami négy vagy öt mulatóhelye volt, oda csak az amerikaiak mehettek, és akiket vittek, nőket. Mink csak olyan kisjancsik voltunk, de a feketézők azon versenyeztek, hogy ki mennyi pénzt tud elkölteni - az nem volt közönséges. Pokingban talán egy hónapot se voltunk, mikor megint jött oda a szerelvény. Magyarországból vitték ki a svábokot, de csak ötvenkilós csomagokkal, és vissza meg vitték a foglyokat A bátyám elment a parancsnokhoz, hogy ez a helyzet, hogy szeretne az öccsével hazakerülni. Az is olyan értelmes ember lehetett, azt mondja bátyámnak, hogy hát magával nincs probléma, uniformisa van - magyar rendőr volt -, fog jönni mint vonatkísérő. Akkor volt a MADISZ, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, ilyen fiatalokból állt, és olyan egyenruhát kaptam. (Levánszky György, 1945 karácsonya körül) A déli útvonal a szovjet zónába való átlépést követően vált veszélyessé. Több visszaemlékezőm Linz városát említi, amely éppen ezen a zónahatáron volt. Linznél a Duna hídján kellett átjönnünk, az egyik végén oroszok voltak, másik végén meg az amerikaiak. Az amerikaiak cigarettával elraktak bennünket, meg élelmet adtak, az oroszok meg elvették. Az amerikaiak még mondták is nekünk, hogy maradjunk ott, ne menjünk haza, mert elvisznek ki, Oroszországba, de hála isten nem vittek el. Szinte hihetetlen, Bécsújhelyig jöttünk, hol gyalog, hol a vonatok tetején. Szakái Laci jött velünk, patonyi gyerek volt, levente, de Pozsonyban nőtt fel jobban, úgyhogy szlovákul rendesen beszélt. Bécsújhelyen az orosz katonák elkaptak bennünket, jött egy fiatal orosz, de rangos kitüntetésű gyerek volt, meglátta a Lacit, még két nyárasdi gyerek volt velünk, és megsajnálta. Csak néztünk, hogy a Lacival hogyan beszélget, elkísért bennünket föl a vonatra, az meg jött 121 Benkő - Papp 2007, 100-101. 122 Benkő - Papp 2007, 62. Az 1945. decemberi kimutatás szerint összesen 7607 fő volt a létszáma, a magyarokon kívül amerikai utasításra 2200 fő lengyel nemzetiségű személyt is elhelyeztek a táborban.
