Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
még zsoldféle járadékot is említettek. Ásványi Lászlóhoz hasonlóan Petra úr is nagyon érdekes módon jutott pénzhez: Amikor egyszer egy városon mentünk keresztül, bombáztak, és egy bankot találtak el - a pénz röpködött az utcán, a németek is szedték össze. Valami négy ezermárkást én zsebre vágtam, de aztán mondom magamnak, mire lesz ez nekem? Ilyen nagy pénzt nem fognak felváltani sehol se, semmit se tudtam rajta venni, nagy bankó. Egy ezrest meghagytam magamnak emléknek, a többit meg szétosztottam. Amikor hazafelé mentem vonattal, megálltunk Brünnben. A csehek azt kérdezték, van márkátok? Mondom, nekem van, de azok nagy márkák. És hogy mennyi? Egy ezres. Gyere, megyünk a bankba. Be is váltották, tíz koronát kaptam egy márkáért. (Petra Ľudovít) Hazafelé Intenzívebben vagy kevésbé, minden nyugatosban ott élt az otthon gondolata. Otthon lenni még a legjobb ételekkel ellátott amerikai fogságnál is jobb volt, ha nem is száz százalékban, de a legtöbb nyugatos visszaemlékezőm így gondolkodhatott. Az idő, amit Nyugaton töltöttek, talán nem tűnik hosszúnak, de figyelembe kell vennünk, hogy ez rendkívül dinamikus időszak volt, amikor mind a hadifoglyok, mind az otthoniak jelentős változásokon mentek keresztül. Nem tudni arról, hogy mi történik a serdülőkorban lévő gyerekkel vagy a férjjel, akit az otthoniak kénytelenek voltak a háború sújtotta nagyvilágba ereszteni, az ugyanolyan nehéz volt, miként nem tudni arról, mi történik otthon azokban az időkben. Persze lehet vitatni, ki szenvedett többet: a fiatalabb, nemegyszer 14-15 éves fiúk, vagy a felnőtt férfiak, akiknek egy részét a feleség vagy a gyerekek várták otthon? Hazagondolva azonban nemcsak a front átvonulásának következményein töprenghettek, hanem a csehszlovákiai magyarok sorsával kapcsolatban lassan Nyugatra is eljutó híreken is. A legtöbb nyugatos ugyanis abban az időszakban indult haza, amikor Dél- Szlovákiában a magyarkérdés napirenden volt. Néhányan végül a saját bőrükön is tapasztalták a csehszlovák kormány intézkedéseit. Az nyugatosaim legnagyobb részének nem volt lehetősége kapcsolatot teremtenie az otthonnal. A negyvenes évek közepe teljesen más világ volt, mint a mostani: itt nem csak a távközlési technika alacsonyabb szintjére kell gondolni, de annak az akkori rossz állapotára is. Több adatközlőm leveleket is küldött haza, de ezeknek legnagyobb része sohase ért célba. Az, hogy a szovjet táborokat megjárt visszaemlékezőim között több olyannal találkoztam, aki levelet tudott váltani családjával, mint a nyugatosok körében, csak látszólagos paradoxon - ugyanis a szovjet hadifoglyoknak a hazával való levelezése 1946 nyarától vált némileg könnyebbé, amikor a nyugatosok legnagyobb része már otthon volt." Ennek ellenére Nyugatról is érkeztek haza információk. A postaforgalom az angolok esetében 1945 nyarán, az amerikaiakéban 1946-ban, Franciaországból pedig 1945 végén indult meg.100 A fogoly és az otthoniak közötti távolságok leküzdésében segítséget jelentett a Vöröskereszt is (Prohászka Marcell), de főleg azok a fogolytársak, akik korábban jutottak haza. De találkoztam másfajta kommunikációs lehetőségekkel is: 99 Stark 2006, 211-212. 100 Tárcái 1992, 31.
