Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Prohászka Marcell

pótolták, alkalmilag is, ezt a hiányosságot. Meg voltunk különböztetve, hogyha véletlenül kiszabadulunk vagy elmenekülünk, akkor azért el tudjanak könnyebben fogni, illetve ne menekülhessünk olyan könnyen.

Csapatunk másik fele mosodába, ruhatisztítóba járt, ezek voltak jobb helyzetben. Ők tudtak nem csak maguknak, hanem a mi számunkra is szerezni ruhaféléket. Akár rendelésre is a későbbiekben. így elláttuk magunkat széldzsekikkel, nadrágokkal, később még bakancsokkal is. Egy szép szürke lemberdzseket én is cseréltem cigarettáért, később aztán annyira bántott, hogy nem tudom hazavinni a felirat miatt, ami elcsúfította: gondoltam, olyannal nem járhatok mégse otthon, pedig direkt fölvettem volna párszor. Persze ezeknek a dolgoknak megvolt az ára. Cigarettáért bármit lehetett szerezni. Amikor kaptam egy sapkát, egy blúzt, vagy egy zoknit, mert mindent lehetett cserélni, ezeket a cserélendő holmikat zakójuk alá rejtve hozták ki, vagy magukra véve.

Én legjobban egy benzines gyorsfűzőnek örültem. Fel kellett pumpálni, és akkor az porlasztotta a benzint, és a kijövő gázt meg lehetett gyújtani. Innentől kezdve bármit fel tudtunk melegíteni, konzerveinket, neszkafénkat, teavizeinket. A főzőben csak piros benzint használhattunk, de ennek is megvolt a forrása. Sokfelé dolgozott a tábor népsége, rajtunk kívül mindenki tudott valami hasznos dolgot szerezni. Az ő beszerzésük ingyenes volt, mi nyomtatványok helyett csak cigarettáinkkal, esetleg csokoládéval fizethettünk. Az élelmezésünk során a korábban emlegetett egységcsomagokból hozzájutottunk ezekhez az értékes valutákhoz. A nemdohányzóknak nem jelentett lemondást a cigarettától való megválás, bár sokan szerettek volna ilyesmit ajándékképp haza is vinni. A gyorsfőző rengeteg cigarettámba került, de énnekem jobb volt az, hogy tudtam melegíteni ételt, minthogy cigarettát gyűjtsék magamnak.

A háború utolsó részében, amikor megtudtuk, hogy Japánban még megy a háború, jöttek a táborba amerikaiak, és elhíresztelték, hogy lehet jelentkezni amerikai táborokba, illetve majd japán háborúba. Nyilvánvaló módon tölteléknek akartak vinni minket - hát ha lesz erre jelentkező, miért ne vigyék el ezt a tölteléket? Sokan gondolkodtak rajta, mi magunk is, hogy talán jó lenne megszabadulni innen, hátha kijutunk ebből a szorításból. Ahogy jelentkezni lehetett volna, napokon belül a japán háborúnak is vége lett. Hogy megkaptuk-e volna az állampolgárságot, nem tudom, nem biztattak ilyesmivel, csak legfeljebb az érdekelt, hogy kijussunk innen. Hogy ennek milyen előnyei lettek volna, nem tudom. Lehet, hogy szerencsénk volt, mert azért nem tudom elképzelni, hogy jól éreztem-e volna magam, ha jelentkezem, hogy Japánba visznek, és ott harcoljak.

Az időjárás Franciaországban igen kegyes volt hozzánk. Nyugodtan teltek a napok, nem volt sem vihar, sem hőség, pedig a nyár derekán jártunk már. Unaloműzésképpen az eltelt napokat számolgattuk fogságba esésünk kezdete óta. így értünk el a századik naphoz, amiről egy kis cetlin meg is emlékeztem a következőképp:

Fogságunk századik napja, jubilálok. Csendesen és egyedül, főleg a nagy nyilvánosság elkerülésével, pedig nemcsak az én jubileumom ez a mai nap, jópáran vagyunk itt Chálonsban, egy fogolytáborban, akik egy szót sem szólunk ma a közös sorsunkról, fogságunk századik napján. Mit is mondhatna bárki, magunkról beszélhetnénk csak, de mi amúgy is láthatóak vagyunk az Isten szabad ege alatti nagy színpadon. Itt forgunk már századik napja. Változtak már a színek, a képek és mi

291