Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Papp József
200 volt az? Ezek a katonatisztek, akik be voltak szállásolva a jó gazdáknál, ezeknek a nagy részük vásárolt például egy disznót - és a gazda besózta és felfüstölte. Valami bakancsokat is azért dobáltak ki - a nagy ormótlan bakancsokat, meg ruhaféléket, kapcát. Ki Németországba Gyalog mentünk ki a sellyei állomásra, dalolva. Aztán mentünk keresztül Csehországon, ugye ottan még fel voltak írva a nevek csehül. Ki volt írva Brünn például, és alatta a Brno, akkor ki volt írva, hogy Köln - Kolín, vagy a Pardubitz, tz-vel a végén - Pardubice. Későbben, mikor már a Szudétáknál mentünk, láttuk, hogy Aussig - Ústí nad Labern, de ottan már csak németül volt. Aztán átmentünk Németországba, az első nagyobb város Drezda volt: csúnyán szét volt bombázva, akkor februárban, már pontosan nem tudom, talán egy hete bombázták. Még büdösített, égették el a halottakat. Ottan szét volt minden. Aztán Lipcsén jól megbombáztak minket. De olyan szerencsénk volt: nem voltunk bent az állomáson, a szerelvényünk kint állt meg. A vonatban voltunk, de amikor elkezdődött a támadás, szétszaladtunk. Nem a várost bombázták: ködös, felhős volt az idő, a város mellett volt a bombázás. Kertészetek voltak ott, és oda szaladtunk a Vincze Lénárttal, ő azért vigyázott ránk. „Józsi, gyere ide - mondta a Lénárt -, rossz érzésem van, itt van az a nagy magtár, gyerünk innen, mert belevág a bomba. Elszaladtunk 15 méterrel, amikor a bomba - az lehetett olyan öt-hatszáz kilós is - pontosan a közepébe beletalált. A gerendák csak úgy kalimpáltak. Éppen hogy a fejünkre nem esett, tele volt mind a kettőnknek a szája földel, amit a bomba ránk terített, nem ismertünk egymásra. Csúnyán megbombáztak, de miközülünk nem halt meg senki. És ottan nem engedték be a zsidókat egy tehervonattal, hát voltak valami hatvan tehervagonnal, egyben olyan ötvenen-hatvanan is álltak a szerencsétlenek. De akkor ők is megmenekültek: melléjük szórták a bombákat. Aztán Magdeburgba jutottunk. A Pépéit24 ott agyonlövik, ha nincsen a Zeitlinger. A magyar hunyadisták - hunyadistáknak hívták azokat a SS-ket - feltörték a német fronti szerelvényt. A frontra szállították az élelmiszert, cigarettát, meg mindent, volt ottan valami húsz vagon. És ezt a Pepel is észrevette, de aztán elkapta a Gestapo őket, és egy-kettő a villámgéppuska elé állították őket. Le volt bombázva minden, az állomásépületből csak egy fal maradt, oda hozzáállították őt, és agyon akarták lőni, pedig fiatal gyerek volt, 16 éves. A Zeitlinger aztán közbelépett. Aztán hogy a hunyadistákkal mi lett, aztán már mi nem tudjuk. Aztán Hamburgon mentünk keresztül, a hajunk állt az égbe. Öt puska volt az egész századnak, öt puska! Aztán szétdobáltak minket. Nekünk szerencsénk volt, hogy a miskolciakhoz tettek minket - azok katonák voltak, és azért vigyáztak ránk -, fiatal gyerekek voltunk, például a Varga Laci is, egészen kis gyerek volt. De voltak olyan leventecsapatok, akiket kivittek, adtak rájuk SS-gúnyát, panzerfaustot, és gyerünk az oroszok ellen, a T-34-es tankok ellen. Panzerfausttal rögtön az első vonalba küldték őket - hát azzal ki lehetett lőni a tankot, de mire kilőtték, akkorra vége volt. Az oroszok agyongyúrták őket. Vagy ha elbújtak az erdőben, az angolok lebombázták őket: azt gondolták, hogy németek, mert német ruhában voltak. 24 Bandri Nándorról van szó, aki a bevezető tanulmány egyik szereplője
