Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Lengyel István
Eleinte saját magunk szereztünk be ennivalót, ez olyan másfél hónapig tartott. Aztán jöttek már a helyi németek, és szűkén kaptunk tőlük is, egy krumplit, másfél krumplit, vagy lisztet, azt is ügyel kellett elosztani, másfél kanállal jutott egy embernek, egy napra. Kaptunk egy kenyeret húszán: volt, hogy a kenyér akkora volt, hogy csak fél karéjt kaptunk. Nem tudom, lehet, hogy a városháza parancsolta meg ezt a civileknek, de mink nem tudtunk ilyenről. Aztán nyár közepén vagy már kicsit később is, jött ki hozzánk Heidkatéba az UNRRA, hogy lekontrolláljon, azok biztosították a kaját a szegényeknek, meg ez, meg az. Négyen-öten lehettek, volt angol tiszt is köztük, de inkább németek voltak, csináltak ilyen fölmérést. Végigmentek, és nézik, röpködnek a dongók, ejnye, hát mi ez? Puff, el is kapták a tetteseket. De nem büntették meg, csak nagyon keményen azt mondták, hogyha ez még egyszer megtörténik, akkor maguk nem kerülnek haza, olyan büntetéseket kapnak. Aztán már nem történt meg ilyen. Viszont a bárányok azért közben-közben fogytak, azokat nem nagyon kontrollálták, mert jó nagy csorda volt. Az UNRRA-bizottság föltérképezte ott az egészet, és megígérték, hogy a lehető leggyorsabban törődni fognak velünk. Aztán úgy is lett, megváltozott a kaja, rendszeresebben kaptunk enni, de akkor is nagyon ki voltunk osztva - azok is adtak naponta három krumplit, másfél kanál lisztet, valami margarinkockákat. Amikor látták, hogy a húszfelé osztott kenyér az kevés, akkor már csak tízen kapták meg az egyet. De hogy kik hordták az ennivalót, nem emlékszem. Aztán látták, hogy ez nem jó hely, és több mint valószínű, hogy likvidálják. Végül olyan októberben elvittek bennünket Borghorstba. Útközben Borghorstba történt egy eset. Volt velünk egy karpaszományos törzsőrmester, vagy főtörzsőrmester, egy nagyon intelligens, belevaló ember volt, ő volt velünk egész végig Borghorstban is. Sokat mentünk gyalog, de meg-megálltunk, akkor volt egy pihenés, és enni is kaptunk. Mindig meg kellett szervezni a latrinát: ha későn is jutottunk a pihenőhelyre, azt ki kellett ásni. Meg lett mondva, hogy mindenki ott végezze a dolgát, de persze ezt nem mindenki tartotta be. Egyszer egy istállóban voltunk, három napig. Éjjel a fegyelmezetlen népség, kimentek az istállóból és az ajtó mellett fosták ki magukat. Amikor reggel fölkeltünk, tele volt piszkítva minden. Ez a karpaszományos azt mondta, kettő önkéntest keres, akik el fognak mindent takarítani, lehetőséget ad nekik arra, hogyha megfognak valakit, jól megpofozhassák, vagy verhetik, akár még husánggal is. És hogy ezért dupla élelmet kapnak. De rendnek kell lenni, már reggel el kell kezdeni a takarítást, és mire újra sorakozó van, akkor mindennek tisztának kell lenni. Éhesek voltunk és a Lacival jelentkeztünk, összeszedtük a piszkot és beledobáltuk a latrinába. Később aztán Borghorstban is előnyben voltunk ez miatt. Borghorst Megérkeztünk Borghorstba. Egy nagyon szép templom volt ott, attól körülbelül olyan száz-százötven méterre volt egy L alakú iskola, oda vittek be bennünket. Úgy látszik, már tudták, hogy fogunk menni, mert teljesen üres volt, várt bennünket a pasas, valami iskolaszolga lehetett, vagy mi, és besegített a szervezésnél. De mi ketten a Lacival fönt a padláson kaptunk egy külön helyiséget, és nagyon jó volt. A többieknek egyben kellett lenni. Eleinte nagyon silányan kaptunk enni, de aztán már erősebb adagokat adtak. Jártunk ki a városba, szabadok voltunk, nem őrzött 193
