Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

17ban úgy néztek, mint munkaerőforrásra, amit fel lehet használni a háborús károk rendezésére,13 a nyugati szövetségesek - elsősorban a britek - a lefegyverzett fogolytömegekben terhet láttak, amiről gondoskodni kell, és amitől a lehető legha­marabb meg kell szabadulni.14 Ebben az is közrejátszhatott, hogy Németországban és Franciaországban sem az amerikaiak, sem a britek nem voltak otthoni földön, így a hadifoglyokban nem láttak olyan nagy veszélyt, mint a francia és szovjet szö­vetségeseik. Az első szabadon bocsátottak azok közül kerültek ki, akikben a nyugati szövet­ségesek a legkisebb veszélyt látták: a beteg, legyengült egyének, az időskorú kato­nák és a legfiatalabb foglyok csoportjából. Ahogyan közeledett a háború vége, Németország és a szövetségesei egyre jobban küzdöttek a katonák erősödő hiá­nyával, így egyre fiatalabb korosztályokat (és idősebbeket) hívtak be. Amíg a néme­teknél a friss katonák forrásaként a Hitlerjugend ifjúsági szervezete szolgált, amely­ből már az 1929-es korosztályú fiúkat is harcba állították,15 illetve a náci párt által felállított Volkssturm honvédelmi szervezet, amely a fizikailag alkalmas 16-tól 60- éves korú férfiakat tömörítette,16 a Szálasi-rezsim a hasonló potenciált a levente­szervezetben találta meg. A már említett Szálasi és Hitler közötti megegyezés száz­ezer fő 35 éven felüli férfi segédszolgálat céljaira való bevetéséről szólt, valamint arról, hogy mozgósítják a 18-20 éveseket kiegészítésként csapatcélokra és a 15- 17 éves serdülőket, kik a Hitlerjugenddel együtt velük azonos kiképzést és alkalma­zást kapnak.17 Ahogyan az adatközlőim példái mutatják, Nyugaton is, Keleten is nem kevés nagyon fiatal fiú (és persze sok időskorú segédszolgálatos katona is) került szigorúan őrzött fogolytáborokba. A potenciális hadifoglyok e kategóriáinak viszont nagyobb esélye volt arra, hogy elkerüljék a hadifogságot. Ha ellenséges hadsereg részeként is látták őket, se a nyugati, se a szovjet katonák nem láttak bennük akkora veszélyforrást (és a szovjetek részéről munkaerőforrást se), mint azokban a katonákban, akik aktívan részt vettek a második világháború harcaiban. Ezenkívül, a fiatalok és idősebbek a front átvonulásakor nem voltak olyan feltűnő­ek, nagyobb esélyük volt az elrejtőzésre, elsősorban azoknak a leventéknek, akik civil ruhában voltak kihurcolva Németországba, vagy a háború végén sikerült kivet­kőzniük az egyenruháikból. Főleg az ilyen „nem kívánt és láthatatlan emberek” gyakran más helyzetbe kerültek, mint a „klasszikus" hadifogolytáborok szigorú őrizetébe. Néhány vissza­­emlékezőm a hadifogság és a szabadság közötti helyzetben találta magát, mint például Patasi Zoltán, aki a nyugatos élete egy részét katonai és civil táborokban élte át, ahol szabadon mozoghatott. Mások, mint például Lengyel István és leven­tetársai több hónapon keresztül többé-kevésbé saját sorsukra voltak hagyva az észak-német tengerparton, ahova csak néha jött ellenőrzés, illetve ellátás a britek részéről. Voltak olyanok is, akik civileknél találtak menedéket, de olyanok is, akik rögtön a front átvonulása után szabadon mozogtak a háború által tönkretett or­szágban, azzal a céllal, hogy hazajussanak. És persze, a legtöbbjük ezeknek a hely-13 Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941-1956) az oroszországi levéltári források tükrében. Budapest, 2009, 17. 14 Lowe 2014, 146. 15 Kershaw 2013, 378-379. 16 Burleigh 2008, 648. 17 Stark 1989, 49.

Next

/
Oldalképek
Tartalom